vale[ blog ] diary of the last hollow soul

Tegnap este a PeCsában Sonata Arctica koncert volt, és jelentem alássan, nagyon jó volt. (Meg kétszázhúsz volt.) Valamivel a Vanishing Point (első előzenekar) kezdése után értem oda, így legalább se a pénztárnál, se a ruhatárnál nem kellett sorba állnom (bár ez utóbbi csak egy pofátlan előzésnek volt köszönhető). A zenéjük (mármint a Vanishing Point zenéje) nem hatott meg – egynek elmegy, zúzós, biztos nagyon jól énekelhető és lehet rá vadakat pogózni, ha valaki ismeri a számaikat, de így idegenként egyáltalán nem tudott megragadni, inkább csendesen tankoltam a fél literes műanyag pohárból a keverőpult magasságában. A Pagans' Mind is nagyjából ugyanez a kategória volt, bár tagadhatatlanul egy kicsit színvonalasabb – viszont nagyon mulatságos volt, ahogy az énekes minden magas hangnál a mellét markolászta. Vagyis az előzenekarok alatt inkább foglalkoztam a mögöttem zakatoló (valószínűsíthetően igen részeg) szlovák jómunkásemberekkel, mint a zenével.
Bezzeg amikor hirtelen lekapcsolták a lámpákat és felhangzottak az első Sonata Arctica-​dallamok! Onnantól kezdve nem volt megállás. Játszottak minden számot, amire csak gondolni tudtam, és talán csak egy olyat, amit nem ismertem. Igazi koncert-​hangulat, laza pogó, folyamatos zúzás és/vagy csodaszép melódiák, szép rocker lányok, hatalmas buli. Nagyon jó volt. Volt Fullmoon, volt Replica, volt minden, ami csak szem-szájnak ingere, a végén még a Vodkát is eljátszották nekünk/velünk. (A koncert előtt beszélgettem egy rockertárssal és kérdezte, hogy melyik számot várom, amire a válasz gondolkodás nélkül jött: Fullmoon, Vodka. Merthogy we need some vodka!) A hangzásra se lehetett panasz, bár az előzenekarok alatt voltak gondok, de a finn mesterek kedvéért összeszedték magukat a keverőpult mögött. A hangulatra meg főleg nem. Rég nem éreztem magam ilyen jól koncerten. Szerencsémre amikor vége lett még járt az egyes vili és az utolsó 103-ast is elértem, úgyhogy szűk háromnegyed óra alatt otthon is voltam.