vale[ blog ] diary of the last hollow soul

Valamikor hajnali három magasságában aztán egyszer csak megunta, hogy a sötétben kell állnia, hallgatni a számítógép kimerült pihegését meg a füzetek idegesítő ázsiai csiripelését, úgyhogy összeszedett egy kalapra való energiát, kihúzta magát a konnektorból és nekiindult. Az első akadály maga az asztal volt. Ugyan egy darabig ott is ugrálhatott volna, de ha már egyszer nekiindult, nagyot akart szakítani. Viszont nem zuhanni. Márpedig az asztal nem az az alacsony építmény volt, a neonlámpák meg nem szeretnek majd' egy métert zuhanni… Ahogy a mélybe világított, majd' beleszédült. De azért megoldotta, hogy csak a talpának a sarka pattanjon le az esésben. Úgy döntött, hogy a nagy üveglap mögötti színváltós világot nézi meg. Nem fért a fejébe (fénycsövébe), hogy lehet egyszer sötét, aztán meg világos ott, ilyen lassú átmenetekkel… Nincs az az égő – gondolta – ami ilyen finom hullámzást kibírna ilyen sokáig… Szerencsére az üveglap nem állta útját, cserébe viszont ott volt az a bosszantó műanyag háló. Rövid könyörgés után azért az is félreállt az útból, és feltárult előtte a… száradó ruhák tömege. A plafonból csak egy furcsa színű és piszkos-mintás darab látszott, ami halványan derengett és gomolygott. Közelebb ugrált a korláthoz, aztán hirtelen megdermedt. Utolsó gondolatával még fölfogta, hogy talán nem olyan jó ötlet egy világító lámpának a frissen mosott vizes ruhák alatt mászkálni…

Az imént szólt a Fürgerókalábak Puding című száma, és ez meghozta a kedvemet. Ugyan most este már semmit nem eszek, mert már volt elég, de valamikor majd kéne csinálni olyan jófajta otthoni édességeket, mint puding… darázsfészek… zserbó… palacsintatorta… meg társaik… Igaz, az alapanyagok beszerzése rémálom lenne, de akkor is, nagyon poén, amikor tízen összeülünk a szokásos nemzetközi bagázzsal, valaki bedob valamit a közösbe, közben a maláj srác tanul vietnamiul, én az indiai lánytól kérdezek valami nyelvtant a házihoz, Plamena nyavalyog a kanjik hülyeségein, a grúz lány meg szokás szerint kacag mint akit csiklandoznak. Ez azért megéri a nyűgöt, amíg mákot, diót, lekvárokat szerzek, lehetőleg olcsón (erre egyelőre egy helyet ismerek csak, a Musashisakai-beli Hanamasát, de nem tudom mennyire számít az olcsónak), plusz mire sikerül normálisan el is készíteni a dolgokat… Nagyjából másodperces szintre lebontott receptek kellenek majd… De mindenképpen szeretnék jó sok finomat és jót kotyvasztani. Majd megnézem, milyen tepsik/fazekak vannak a lenti konyhában, aztán. (Meg majd gulyást is kéne, de ahhoz tényleg kell egy piszok nagy fazék.)

Gyorsan rendbe kéne jönni… Mert az még csak-csak rendben van, hogy enyhén szipogva, tízpercenként egyet köhögve ülök az órákon – de így nem mehetek focizni, nem mehetek pingpongozni, az pedig nagyon hiányozna, mert kell, mindig kell valami mozgás. Ma elkezdtem köhögni, cserébe az orrom már nincs bedugulva. Úgyhogy elsétáltam a gyógyszertárba, és nagynehezen elmagyaráztam, hogy én bizony a lehető legerősebb köptetőt vagy köhögéscsillapítót kérném. A néni már szinte ismerősként fogadott, a végén még tanácsokat is adott a visszajáró mellé, hogy milyen a japán tavasz meg a nyár meg milyen könnyű megbetegedni, és hogy legyek óvatos. Ha nem gyógyszertárról lenne szó, visszajárnék. A mai ebédemből próbáltam valami extrémet kihozni, és sikerült is. Tejfölös cuccba sült halat akartam csinálni, és nagyjából sikerült is. Kevertem valami mártást (joghurt, majonéz, mustár, fokhagyma, újhagyma, feta sajt, paradicsom), megsóztam a halat, majd amikor együtt már sült a cucc (olívaolajon) még megszórtam oregánóval. Jó lett… Szép mondjuk nem (mint megszokhattuk)…

A ma éjszakám elég durva volt. Lefeküdtem rendben fél egy magasságában aludni, ahogy szoktam, de aztán… Persze elalvás előtt köhögéscsillapító és egy Rubophen, csak a biztonság kedvéért, orrspré, hogy ne fulladjak meg, meg a kis olvasólámpámmal, ami jó forró egy idő után meglámpáztam az arcomat hogy kicsit tisztuljon az orrom. Ebből azért gondolom látszik, hogy nem voltam valami fényesen. Aztán három óra magasságában arra eszméltem, ha nem is ébredtem föl teljesen, vagy legalábbis nem akartam először fölébredni, hogy úszok az izzadságban. Az ágynemű azóta is nyirkos (pontosabban most már vizes, mert a mosógépben van), a párnának két oldalát is csurom vizesre izzadtam. Nem tudom mi lehetett, talán a köhögéscsillapító valami mellékhatása (lásd kalmopirin), mert az úgy tűnik tényleg bivaly gyógyszer – reggel miután kiköhögtem az éjszakai termést (jó macska lennék) sokkal jobban lettem. Ebédre curry-t ettem, sütöttem hozzá rántottát, amit megpróbáltam egy kicsit megbolondítani, sikertelenül (nem lett rossz, de nem fogom erőltetni). Aztán kerestem volna a szakirányváltás-szakértő tanárt, de persze miért is lett volna a szobájában, úgyhogy majd emailt fogok küldeni neki. Legalábbis megpróbálok.