vale[ blog ] diary of the last hollow soul

Posts in December, 2009

Eseménytelen by Vale

Félelmetes, hogy amióta itthon vagyok, mennyire nincs miről írni. Volt egy csinos kis listám, hogy mikre kell emlékezni és mindenképp blogolni róluk, erre most maradt két elem, amikhez sehogy nincs kedvem hozzáfogni (egyik a Reprise című film értékelése, amivel csak annyi a probléma, hogy kicsit túl régen láttam, a másik a Therion nevű zenekar, amiről meg nem tudok egyszerűen eleget). Cserébe van elég olvasnivaló, csak épp bűntudat is, hogy nem élek családi életet most, hogy kivételesen mindenki itt van, hanem inkább ásom magam egyre mélyebbre az itthon hagyott könyveimbe - nameg azokba, amiket most kaptam, de nem feltétlen van keretem kiköltöztetni őket vissza japánba. Jelen állás szerint igen kevés könyvet fogok csak vinni most, ezek közül is csak egy biztos, a Finnegans Wake, hogy legyen mivel szórakoznom. Úgyse fogom tudni elolvasni egy év alatt se. Remélem azért amikor végleg végzek japánban és írok egy értékelést ide a blogra (nem vagyok az a típus, aki egyszer csak hisztisen törli a blogját) az utóbbi sok évről, ott lesz a nagy eredmények között, hogy elolvastam minden idők egyik legnehezebb angol irodalmi művét… És ha már avantgárd, közben a Diablo Swing Orchestra akár a leghallgatottabb előadóim közé is ugorhat.
Avatar used in post #1554

On since December 26, 2009 11:47:55
Travail 14 minutes, 4 seconds
Related to Feel like
No comments as of yet. Leave a comment

 

Artemis Fowl and the Opal deception by Vale

First impression: nice cover (see full post for pic). Second impression: why the heck do all books in series (see Harry Potters) have to have Something and the Somethingy Something (or in the case of HP and the Something of Something) titles? It's a bit… cliché. Anyway. My brother wanted to borrow this fourth instalment of the Artemis Fowl series, and i decided that since i'll be a bit overpacked (as usual) on my return to Japan in hardly more than just week, why not read it and let him borrow. So i did. It really felt good to be able to read two books in an afternoon, after the disillusionment of a mere hundred pages from Twilight in japanese during my lengthy travel home. Two, because i read the Arctic incident as well (second of the Fowl series), which i couldn't really remember (though i surely read it sometime earlier). I had no problem remembering the first one, and i could more or less recall the Eternity code one (read it in english years ago). Now looking back, all the books have kind of the same structure, much like the Potters (not comparing qualities, different genre, just structures).
Avatar used in post #1555

On since December 26, 2009 22:21:08
Travail 34 minutes, 34 seconds
Related to Literate
No comments as of yet. Leave a comment

 

Reggeli pörgés by Vale

A kávé érdekes. Ugyanis nem csak akkor hat, amikor elvárható, vagyis mire leér, felszívódik, eljut az agyamba satöbbi, hanem sokkal előbb is, rögtön miután megittam, pedig előtte csak egy tál görögsalátát ettem meg két zsömlével meg egy bögre kakaóval, tehát nem épp üres a gyomrom. De legalább így megvan már a szükséges lendület, hogy megírjak egy bejegyzést még úgy is, hogy közben orrot kell fújnom (küzdök a megfázás ellen, de egyelőre nem hagyja magát), amit pedig ki nem állhatok (persze meg lehet látni az orrfújásban is az élvezetet, amikor egy hosszabb önmegtartóztatás után kirobbanó erővel tűnik el az a vályogtégla tömörségű légútdugulás, és végre kapok levegőt). Hogy emészthetőbb témák felé evezzek (bár végül is a taknyot is meg lehet emészteni, amint azt a japán népesség túlontúl jól mutatja), és mivel a reggeli már volt, most jöhet a zene. Tegnap este ugyanis böngészgettem egy kicsit a last.fm-en (teljesen rá vagyok mostanában kattanva, egyik, ha nem a leglátogatottabb oldalam) és valahogy (ez a legjobb az egészben, hogy már azt se tudom, kinek (a profilján jártam) miért és hogy (határoztam el, hogy végre belehallgatok) találtam) belebotlottam a Coheed and Cambria nevű zenekarba, azóta az ő két legújabb albumukat hallgatom. Majd írok róla részletesebben is. Tegnap este meghallgattam a Radiohead Amnesiac kislemezét is, ha már megvan itthon (hogy honnan, nem tudom), és elsőre nem jött be. Másodikra se, de van rá esély. Egyébként pedig feltűnő, hogy az internetes jelenlét fontosságát még csak az igazán nagy popbandák érzik igazán. Elég csak megnézni a Coheed and Cambriát, ott vannak minden közösségi oldalon, hivatalosan feltöltött hallgatható zenékkel, videókkal. Így kell ezt.
Avatar used in post #1556

On since December 28, 2009 11:43:04
Travail 15 minutes, 29 seconds
Related to Feel like, Music
No comments as of yet. Leave a comment

 

Dal és netfilozófia by Vale

Ma este elkezdtem harmonikára dalokat keresgélni, hogy ha már gitáron nem tudok gyakorolni itthon (eszközhiány), akkor legalább az eddig hanyagolt szájharmonikával fejlődjek. Teljesen véletlenül aztán megtaláltam a kulcsot. Van egy ilyen megfigyelésem, hogy rengeteg weboldal egyszerűen nem tűnik fel a keresőkben, akármennyire is hasznos a tartalma. Nem tudom, hogy mi az ok: nincsenek kereső-optimalizálva, ritka bennük az adott kulcsszó vagy mi – de ennek köszönhető, hogy a Google első oldalán (vagy egyáltalán) nagyon ritkán bukkannak fel tényleges hacker-oldalak, és ugyancsak ennek köszönhető, hogy nem találtam eddig elég (számú és eléggé használható) harmonika kottát a neten. Most megtört a jég, és gyors egymásutánban bukkantak fel egymás mögött az ilyenek. Úgyhogy most épp az Oh Susanna című dalt tanulom, amit már tanultam gitáron is. Aztán ahogy szüleim mellett játszottam, atyám jegyezte meg, hogy ennek ő (gyerekkorából) egy másik szövegét ismeri (Szlengblogon találtam):
Mexikói préri pusztán cowboy lovagol,
A seggében pávatoll és vígan így dalol:
Szúr szúr szúr szúr a pávatoll…
Kihúzza a seggéből és tovább lovagol.
Avatar used in post #1557

On since December 28, 2009 22:55:13
Travail 14 minutes, 8 seconds
Related to Music, Kyub, Estus Inter
No comments as of yet. Leave a comment

 

A rant by Vale

Now before the good parts i write about the bad, so that i could focus clearly on the beauty in the next post. It won't stay secret for a long what it's about—you can already check it out. To gather material, i was browsing deviantArt, and realised two (as for me) annoying kind of pictures. They are not annoying in the common sense, i just lack a better word. First are upside down pictures of a girl (typical example included). They usually seem really good. One is almost hesitating to click the favourite button, but just hesitate a bit longer. There are two choices: click that button, because the pic as it is probably worth it. Or you could give a try, and rotate it. A whole different world. Usually it's not that much of a nice picture. Rather ordinary, or in many cases, the model is plain ugly. I couldn't really believe my eyes when i first desecrated a photo like that, but that hundred eighty degrees of rotation can do wonders indeed.
The other one is related to socks' or stockings' photos. It's probably only me, judging simply from the massive amount of such pictures, but i can't stand photos from top. As seen in any example, these photos are (probably) taken by the girl herself (i at least very much hope that guys are not shooting such photos). The legs are in a few certain positions, probably considered very sexy, but from this angle, to me it's just creepy. My idea of such photos is that the feet are closer to the camera or taken from the side. But not from the top. Never. Okay, hardly ever. There are counter-​examples as well, but then those are simply breathtaking.
Avatar used in post #1558

On since December 29, 2009 20:24:33
Travail 24 minutes, 56 seconds
Related to Art, Against
No comments as of yet. Leave a comment