vale[ blog ] diary of the last hollow soul

A telefonomba szoktam volt jegyezni, ha véletlenül találkozok valami olyan témával, amiről érdemes lenne itt vagy plörkön írni, és volt idő, amikor ezeken szépen végig is mentem, mihelyt volt módom. Bezzeg most. Gyűlik már vagy két hónapja – az első jegyzet a Moziünnep, hogy az anno milyen jó volt. Akkor – mintha csak tegnap lett volna, úgy emlékszem (ez meg milyen nagypapás szöveg már!) – egész pénteken ültem a moziban, reggel tíztől hajnal kettőig, és ha jól emlékszem vagy hat filmet megnéztem (persze köztük néha volt egy-két óra szünet, akkor rohantam haza leplörkölni az utolsó filmet – milyen nosztalgikus is, akkor még az Ipar utcában laktam). Tényleg nagyon jó volt. Aztán nem sokkal később, viszont már a koliban egy csütörtök megnéztük a Parfüm című filmet, ami nagyon tetszett. Mondjuk egy ilyen drámánál nem tudom, jó-e azt mondani, hogy tetszett – inkább nagyon megfogott. Jó film (mint a Moziünnepen a Dark Knight volt). Nem sokkal később volt szerencsém a Simpsons filmnek is nagyjából a kétharmadát megnézni. Akkor úgy gondoltam, hogy majd írok róla, ha a maradékot is láttam, de aztán ez azóta se történt meg. Meg aztán van itt valami jegyzet a Blind Guardian Inquisition című számához, amiben az volt a hatalmas poén, hogy a Monty Python Gyalog-galoppjában ezt skandálják a szerzetesek (igen tudom, hogy azért a Pie Jesu Domine, dona eis requiem. egy kicsit régebbi, mint ezek, de attól még vicces volt).

Read the full post

Volt egy vicces kis jelenet a péntek éjszakámban, amikor a Nevada nevű helyi kocsma már bezárt (azaz valahol éjfél magasságában), és kezdtünk keresni egy jó kis helyet, ahol még elüldögélhetnénk végkimerülésig. Egy volt osztálytársam hirtelen felsikított a főtéren, hogy de át szeretne menni a szökőkúton. Aztán gyorsan eszébe jutott, hogy az bizony vizes, és ő nem akarna vizes lenni. Erre én, a hős kissé-részeg lovag felajánlottam, hogy akkor átviszem. Hátamon-nyakamban. Nagy nehezen felkapaszkodott és átvágtattunk a szökőkúton. Közben hallottam, hogy valakik kajabálnak nekünk oldalról, hogy teszed le azonnal meg gyertek le onnan, így már meg se lepődtem, hogy mihelyt a szökőkút túloldalán leugrottam a flaszterre, két drabális úriember rohant felénk. Az egyik nyakában ott lebegett nagy-büszkén a rendőrség felirattal kezdődő plecsni, és maradjunk annyiban, hogy nem volt a helyzet magaslatán. Szerencsétlen úgy be volt pánikolva, mintha legalábbis egy hidrogénbomba kioldója lett volna a kezemben. Maradjunk annyiban, hogy nem éppen a legszofisztikáltabban kezdett az igazoltatáshoz egy mit képzelsz te magadról bazdmeg?! és folytatta egy azt hiszed, nagy legény vagy csak mert megittál két nagy meggyet?! kérdéssel—csak hogy aztán a rideg józan kérdéssel szembesüljön, hogy tulajdonképpen mi a probléma?, amikor rájött, hogy lehet, nem is vagyok egy egy felestől tántorgó tizenkét éves emógéj. Szegény barátom csipogott egy elhaló nem az ő hibája volt…-ot a háttérben, de a legény szerencsére beérte egy igazoltatással. Nagyon bőszen kapta elő az elején a cébé-rádiót, annál nehezebb volt feltűnés nélkül elraknia, amikor kezdett zavarba jönni… Ezt az élményt most egy darabig nem fogom elfelejteni. És már tökéletesen értem, miért nincs semmi tekintélye itt a rendőrségnek.

Idézem itt bőszen a PICSA szövegeit… Most relatíve cél nélkül. De láttam mostanában néhány elég érdekes reklámszöveget, és ha már egy ilyennek címet kell adni, hát mi más, ha nem PICSA? Még múlt csütörtökön, miután hajnali három körül caplattunk a szobatársammal hazafelé a Ráday-ban induló kocsmatúránkról, akkor tűnt föl (vicces, hogy pont akkor, és nem valami tisztább állapotban) egy macskaeledelreklámon egy furcsa logikátlanság: a plakát elmondása szerint a konzervben egész haldarabok vannak. Egész darabok. De nyilván a macskák attól még ilyet vennének.
A másikat ma reggel láttam, útban (rohanásban) az egyetem felé – igaz, ez nem olyan jellegű furcsaság volt, mint a macskatáp esetében, inkább csak… meghökkentő, hogy ilyen egyáltalán létezik. Ugyanis egy kis furgon oldalán valami olyasmi állt, hogy elhozza (többek között) nekem (is) a a legaktuálisabb függönytrendeket. Egy kicsit meglepett, hogy már a függönyök terén is lehet beszélni trendekről, pláne legaktuálisabb trendekről. Tudom, műveletlen vagyok és informálatlan, de én ott tartottam egyelőre, hogy hölgyek vonulnak föl a kifutón, és amit viselnek az a trend. Hogy néz ki ugyanez a függönyökkel? Félmeztelen hölgyek karnisokkal vonulnak körbe vagy mi?

Ma délután az egyes busszal jöttem vissza Pestre – eredetileg úgy terveztem, hogy csak az egy-negyvenessel, de aztán a drágaságom mondta, hogy ő márpedig az egyessel jön. Én meg vele (ezt már én mondtam). És kifejezetten jól is jártam vele (most épp a busszal), és nem csak azért, mert így együtt jöhettünk, hanem azért is, mert mihelyt megszabadultam a csomagoktól indultam is vissza a Hősök terére (kivételesen nem tüntettek), egész pontosan a Szépművészeti Múzeumba, hogy megnézzem a Lélek és test című fotókiállítást. Tetszett. Nem akarok róla sokat írni most, mert a hosszabb cikkel terveim vannak, úgyhogy azt még itt nem publikálom (még nem is írtam meg), inkább csak a szokásos pár szóban összefoglalom: tetszett, és ha lesz hasonló, azt is meg fogom nézni. Volt jónéhány nagyon jó kép és néhány olyan, ami egyenesen fejbevágó élmény volt (szerencsére nem szó szerint). Ha nem ma lett volna az utolsó napja ennek a kiállításnak (ideiglenes volt, sajnos), akkor mondanám, hogy mindenki nézze meg, aki csak teheti, így viszont… inkább hagyom a témát. Annyit még, hogy nagyon érdekes alkalmanként megállni a tömeg közepén és körülnézni, felfogni, hogy a tömeg tulajdonképpen emberekből áll.

Read the full post