vale[ blog ] diary of the last hollow soul

És most nem Kaukázus. Hanem a kedvenc áruházláncunk, ami ráadásul Angliában például kis ábécékkel indította el a sikerszériáját. Mivel itt a koli közelében a Tesco az, ami leginkább kézre esik és még tudom is, hogy nagyjából mire számíthatok, ott szoktam vásárolni magamnak, ha elfogyott a kenyerem vagy az összes 2,8%-os tej a hűtőben kakaóvá és/vagy kávévá változott már. Ma kivételesen elmarad egy órám, úgyhogy csak nyolcra kell majd az Eötvösbe mennem spanyolórára – gondoltam hát, beugrok a Tescoba kenyérét meg tejért, ha már úgyis azt emlegettem. Természetesen piszok sokan voltak, és természetesen pont ilyenkor közlik a kosaras pénztáraknál (ne tessék semmi sportosra gondolni), hogy a fiatalember szíveskedjék másik pénztárhoz menni, mert ez zár – és persze a fiatalember átfárad egy másik pénztárhoz. Ahol is szembesültem azzal a táblával, ami nagyjából annyit mond, hogy ne sértődjek meg, ha kérik a személyimet, inkább örüljek, hogy fiatalosan nézek ki, és azonosítsam az életkorom. Gyanús volt ez, hát még miután elgondolkodtam rajta. Arra jutottam, hogy ez így bizony nem jó, mert az életkoromat én bizony igazolom, nem azonosítom. Amit merészeltem a vevőszolgálatossal is megosztani – minden rossz szándék nélkül (irónia sincs).

Read the full post

Hasznos a plörk, legalábbis néha nagyon érdekes kérdések merülnek föl arrafelé. Például most legutóbb, hogy vajon nekünk anyanyelvi beszélőknek hogy sikerülne egy magyar (mint idegen nyelv) nyelvvizsga. Gyorsan kutattam egy kicsit, és az ITK-Origo honlapján találtam néhány minta-feladatsort a felsőfokú nyelvvizsgához. Eddig az volt a kérdés, hogy sikerülne ez nekünk – nyugodtan mondhatom, hogy a minimum 99% lenne.
A teszt-részben mindenképp, és a többi sem hinném, hogy sokkal nehezebb lenne. Látva ezeket viszont felmerül egy másik kérdés: vajon egy külföldinek is ilyen kaliberűnek tűnik a saját nyelvéhez való nyelvvizsga? Vagyis: a magyar felsőfok nagyságrendileg ugyanolyan nehéz, mint mondjuk egy angol? Először azt terveztem ide írni, hogy akkor ideje kétkedni a felsőfokú nyelvvizsgák értékében, merthogy azért ez nem olyan vészes. Aztán leesett, hogy nekem még szép, hogy nem vészes. Viszont én elvileg már anyanyelvi beszélő vagyok, és ha minden igaz, akkor az átlagosnál talán egy kicsit többet is olvastam, úgyhogy nem meglepő, ha megy. Azt ugyanakkor látom, hogy például a szövegértési feladat lazán nehezebb, mint amit egy kettes magyar érettségivel a háta mögött az ember meg tudna jóra írni.

Jó koncert volt tegnap az A38-on. Izgalmas volt előtte az este, közben pedig furcsa. Előtte forralt boroztunk a koliban, és nagyjából az utolsó pillanatban jutott eszünkbe, hogy talán majd koncert után is élnünk kell valahogy, úgyhogy elszaladtam a Teszkóba (sajnos szó szerint, mert pont nem jött busz) – viszont a koncert után már senkinek nem volt kedve élni, úgyhogy itt maradt nekem a bevásárolmány (sebaj, eláll).
Miért volt furcsa? A Kaukázus már elvesztette a varázsát a szememben. Amiket kiraktak új videókat a holnapra az album előzeteséül ültették el bennem a gyanút, mert szeptemberben a Zöld Pardon záróbuliján nagyon jól éreztem magam – viszont a nyolc új dalrészletből egyedül a Láma mutatott annyi egyediséget, mint korábban egész albumok. A többi annyira hasonlít egymásra, hogy ha szöveg nélkül játszanák, meg nem tudnám őket különböztetni.
A koncert nem volt rossz. A hangzás jó volt, volt részeg srác is, aki ötpercenként ugrált föl félmeztelenül a színpadra, volt nagy tömeg, volt nagy buli – bár egyre inkább rájövök, hogy a Kaukázus-közönség elég impotens a pogó szempontjából (a ZP-ben nagyon jó volt, az tény). Játszották a slágereiket, játszottak kevésbé sláger dalokat is, úgyhogy minden megvolt.

Read the full post

Tegnap este Aival megnéztük a Kalevalát a Trafóban, és jelentem alássan, aki nem látta, bánhatja (bár még lesz valamikor a Bakelitben). Kortárs mű, és ez lerí róla. Furán jöhet ki ez most, mert egy dicséret után ilyet mondani elég ellentmondásos (már csak ismerve a saját véleményemet a nagy kortárs művészetről), de ugyanilyen ellentmondásos maga az előadás is. Azok a részek, amik valóban Kalevala voltak, és a végéig a természetvédős részek is nagyon ott voltak a szeren, viszont a végét abszolút nem tudtam hova tenni. Lehet, hogy bennem van a hiba és még nem nőttem föl ehhez a magassághoz, de nagyon nem értettem, miért kell minimum tíz percig (odabent elvesztettem az időérzékemet, ezért nem mertem húszat írni) egy fém építmény összerakásával szenvedni, és miért szeretkezik olyan hevesen a Nap egy öreg Jegesmedvével. Nyilván ha másodszorra látnám, érteném már ezeket is, de most még nem. Gondolkozok hát rajta. És ha már negatívum: az akusztika nem volt a csúcson, nagyon kellett koncentrálnom, hogy megértsem a szövegeket. De ne tessék ám azt hinni, hogy nem volt jó az előadás. Mert jó volt. Megérdemel egy négyest (ötből), mert amit értettem, az nagyon jó volt, amit meg nem – hát, biztos bennem volt a hiba. A testfestések (amik sajnos gyorsan elkenődtek) nagyon jól néztek ki, az elején azon gondolkoztam, melyiket tetováltatom majd egyszer magamra. A szövegek egyszerűen nagyszerűek voltak, és amennyire én meg tudtam ítélni, a táncok is (ha meg nem is profik, de áll-leejtősek mindenképp). Tetszett – csak azért nem írtam, hogy nagyon tetszett, mert a vége nem tetszett nagyon. A modernre fogékonyaknak kötelező.