Tokió, Fuchu városrész, Asahi kerület. Havazik, teljes erőbedobással egy jó ideje. Dél körül még ugyan eső volt, de este hét-nyolc magasságában először havasesőbe, majd hóba váltott.
Köszönjük figyelmüket.
Amikor hat körül még mindig ugyanúgy álltam, azaz sehogy, elhatároztam, hogy ebből a napból már itthon úgyse lehet semmi, gyerünk focizni. Mentem is, esőben, aztán jöttem haza hóesésben. Közben volt két és fél óra foci, három csapatban voltunk úgyhogy két meccs-egy pihenő körjátszmák voltak. Futottam sokat, rúgtam gólokat, az egyik meccsen egy mesterhármast is, az utolsón meg, amikor védtem, nem kaptam.
A többiek már javában gajdultak a hóra (ami egyébként még most elég vizes ergo nagyon kemény golyókat lehet belőle gyúrni), hiszen többségünk trópusi országokból jött, úgyhogy rajtunk európaiakon, a mongolokon és a szerencséseken kívül mindenkinek ez az első hava. Ki is élvezik, hógolyóztunk, megint beigazolódott az elméletem: tetszőleges alkalommal, amikor legalább egy lány részt vesz vagy legalábbis
És ha már úgyis vizes lettem, megmostam a hajam.
További hírek: készül az Avatar 2 és a Starcraft 2 bétateszttel kapcsolatban bukkantak fel gépigény infók. (Tényleg kell majd új gépet vennem.)