vale[ blog ] diary of the last hollow soul

Megint egy óra van, de már én is kezdem unni. A ma esti program a nyelvészetes előadásom vázlata és rezüméje (hányok ettől a szótól) volt, miután hét körül hazaértem. Jobban belegondolva rohadt nagy felelőtlenség volt ilyenkor moziba menni, de sajnos ez már jóval azelőtt meg volt beszélve, hogy ez eszembe jutott volna. A gitárklub valamilyen tisztségviselője Sasaki hívott, hogy magyar filmeket vetítenek egy shibuyai moziban, és persze úgy az igazi, ha én is ott vagyok. Úgyhogy ma templom után nem haza, hanem Musashisakai felé, ahol aztán találkoztam vele meg egy szingapúri lánnyal, aki szintén jött.
A film a Móricz Zsigmond-féle Árvácska feldolgozása volt, aki ismeri a történetet, az tudja, mennyire nem szívmelengető vidám sztori, aki meg nem, az elolvashatja a MEK-en (mekegni tilos). Elég megrázó film, a regényt én sem olvastam, de úgy érzem, ha az események hasonlók, akkor ismerve Móricz Zsigmond írásait, a képzelet rosszabb.
Utána még vettem ezt-azt a Hanamasában, ha már úgyis arra voltam, egy tejet út közben, hogy legyen, és nekiálltam dolgozni a már említett nyelvészetes bulin. A probléma megint csak az volt, hogy a koliban az internet egyszerűen botrányos, az idő felében vártam, hogy végre rendes választ és ne A célhálózat nem érhető el hibát adjon a ping. Szerencsére holnap háromnegyed tízig nyitva van a könyvtár, úgyhogy fogok tudni normálisan dolgozni, ha máshol nem, hát ott. Holnap a téma a nyelvész powerpoint bemutató és a közgáz beadandót bemutató rövid előadás összehajigálása lesz. Kéjes.

Egy kicsit elszámoltam, hogy mi van hátra. Amikor a tanár kiosztotta, csak ránéztem, miből lesz és mennyi számonkérés. Egy fejezetnyi kanji (két adag, nagyjából 30-40) hétfőre, nem nagy ügy, ha nagyon nem lesz rá időm, akkor akár hétfő reggel reggeli közben is be tudom magolni. De azt nem néztem, hanyadik fejezet. Előzőnek az első fejezet kellett csak, amit ráadásul órán át sem vettünk, vettük helyette a harmadik fejezetet, aminek persze így órán találkoztam először az új jeleivel (nem volt vészes, szerencsére többségében csak új olvasatok). Az viszont valószínűleg csak nekem maradt ki, hogy a következő (tehát hétfőre) teszt már az ötödik lecke anyagát kéri számon, ami a 10-11. adag kanji. Ami már nyolc plusz, az első kettőhöz képest. Arra számítottam volna eddigi tapasztalatok alapján (naivan), hogy majd jelzik melyikeket kell megtanulni (mert a szövegek közül se mindet vesszük, mint a fentiekből látszik), de persze nem: gondolom inkább mindet. Örömteli.
De legalább kutattam jó sokat az előadásomhoz, szerencsére a nyelvészeti portál Wikipedián nagyon gazdag, úgyhogy szinte ki se kell mozdulnom onnan – bár a végleges előadásomhoz azért kikölcsönzök majd egy-egy Szemerényi és Greenberg könyvet a könyvtárból.
De amiért elkezdtem ezt a bejegyzést írni, hogy milyen Narutós fejezetbe bukkantam most, hogy a kanjikat pakolom Ankiba: egy adagban van a 車輪 (sharin, bár csak hangzásra meg a -rin- ugyanaz benne, mert ott 写輪眼) és a 限界 (genkai, ismerős lehet a 血継限界-ból (kekkei genkai), amik közé meg ugye a sharingan is tartozik)…
Ebédre curryt csináltam, először saját főzésű, de jó híg lett. Majd legközelebb. És sajnos a Hanamasában nem árulnak oatmealt.

Elkezdődött egy új év. Elég másnaposan, de el. Azóta is történt egy s más. Voltam takarítani a buli maradványait, meg kárfelmérni – komolyan felmerült bennem, hogy elegem van és a házat tovább már ne rombolja senki. Vagy legalább nekem ne legyen közöm hozzá. Játszottam szüleimmel két este is Scrabble-t, egyiket nyertem, másikban döntetlenre jött ki – a megmaradt betűk levonása előtt mindhárman 201 ponton álltunk (ilyet se láttam még). Ma voltam templomban – majd' elaludtam, pedig ezúttal igazán lélekhez szóló volt a téma, csak éjszaka nem tudtam elaludni… Aztán fordítottam édesanyámnak a curry-receptet, ami ugyan egy kicsit hígabbra sikerült a kelleténél (a curry, nem a recept), de az íze a helyén volt – meg aztán hoztam nekik eleget (azt hiszem) egy évre is. Szenvedtem azzal, hogy nem működik egy oldalon a JavaScript-féle document.write, de szolid fél óra Guglizás és vad try-catch debugolás után kiderült, hogy ha a MIME application/xhtml+xml (aminek amúgy az XHTML specifikáció szerint lennie érdemes), akkor ilyet nem lehet. Erről persze nekem nem szólt senki. Most már tudom. Közben égetek egy dévédét vezeték nélküli hálózaton át (bátor), ami ráadásul valószínűleg fölösleges – hiába szeretem a Cowboy Bebopot, nagyon, nem hiszem, hogy lesz keretem megint (sokadjára) megnézni. Inkább már Samurai Champloo, hogy legyen valami új is. Bár lesz Skins negyedik évad, csak hogy egy újabbat említsek… Meg vár rám ma pár óra zötyögés a Volán és a BKV járatain, majd holnap hajnalban egy taxi a reptérre, hogy utána ottani idő szerint kedd délelőtt megérkezzek Tokióba. Persze ismét feltéve, hogy az oroszok nem robbantják alánk a Cár Bombát valahol Szibéria fölött. Egyszer meg majd 2009-es évösszefoglalót is írok, vagy nem. De még ma ki kéne végeznem a Semmi művészetet Esterházy-tól, hogy ne kelljen vinnem még egy könyvet.

Valahogy soha nem tudok kultúridőben ágyba kerülni. Megint negyed három van, és még pötyögök. Bár ennek is megvan az az előnye, hogy az ilyen szétcsúszott alvással, amikor megyek haza nem lesz semmilyen jetlag-probléma, az biztos. Az már jobb kérdés, hogy miért nem sikerül. Nagyjából, mert két napnyi aktivitást próbálok egy napba sűríteni. Aktivitást, inkább, ismét kedvenc idézőjeleimmel, hiszen azért pofátlan sok idő megy el azzal, hogy üresjáraton bambulok a last.fm vagy Analytics statisztikákra… De azért nagyjából így kell mennie egy napomnak. Reggel fölkelek tíz körül, bár az óra nyolc-fél kilenc óta ötpercenként csörög, megreggelizek egyszer csak, közben átnézem az éjszaka felgyűlt olvasnivalókat Readerben (már a második Google termék itt, fenébe). Aztán aktivizálódok. Megyek edzésre, bevásárolni, amikor meg hazaérek takarítok, kódolok vagy… hát értelmes más nem sok van. Aztán egyszer csak eszembe jut, hogy blogolni is kéne, hopp, már éjfél lesz mindjárt, vacsora, közben megnézek egy… aztán még egy részt valamelyik sorozatból, ami megint blogolásra ihlet, és így születnek az ilyen bejegyzések. Mint ez. Mert muszáj leírnom, hogy ugyan a Big Bang Theory második évad második része eddig az egyik legjobb… És ugyan ez nem ugyan, de a Big Bang Theory és a How I met your mother két (fő)szereplőjét igencsak fejberúgnám néha: természetesen Sheldon Cooper és Lily Aldrin. Gondolom nem meglepő.