vale[ blog ] diary of the last hollow soul

A telefonomba szoktam volt jegyezni, ha véletlenül találkozok valami olyan témával, amiről érdemes lenne itt vagy plörkön írni, és volt idő, amikor ezeken szépen végig is mentem, mihelyt volt módom. Bezzeg most. Gyűlik már vagy két hónapja – az első jegyzet a Moziünnep, hogy az anno milyen jó volt. Akkor – mintha csak tegnap lett volna, úgy emlékszem (ez meg milyen nagypapás szöveg már!) – egész pénteken ültem a moziban, reggel tíztől hajnal kettőig, és ha jól emlékszem vagy hat filmet megnéztem (persze köztük néha volt egy-két óra szünet, akkor rohantam haza leplörkölni az utolsó filmet – milyen nosztalgikus is, akkor még az Ipar utcában laktam). Tényleg nagyon jó volt. Aztán nem sokkal később, viszont már a koliban egy csütörtök megnéztük a Parfüm című filmet, ami nagyon tetszett. Mondjuk egy ilyen drámánál nem tudom, jó-e azt mondani, hogy tetszett – inkább nagyon megfogott. Jó film (mint a Moziünnepen a Dark Knight volt). Nem sokkal később volt szerencsém a Simpsons filmnek is nagyjából a kétharmadát megnézni. Akkor úgy gondoltam, hogy majd írok róla, ha a maradékot is láttam, de aztán ez azóta se történt meg. Meg aztán van itt valami jegyzet a Blind Guardian Inquisition című számához, amiben az volt a hatalmas poén, hogy a Monty Python Gyalog-galoppjában ezt skandálják a szerzetesek (igen tudom, hogy azért a Pie Jesu Domine, dona eis requiem. egy kicsit régebbi, mint ezek, de attól még vicces volt).

Read the full post

Jó koncert volt tegnap az A38-on. Izgalmas volt előtte az este, közben pedig furcsa. Előtte forralt boroztunk a koliban, és nagyjából az utolsó pillanatban jutott eszünkbe, hogy talán majd koncert után is élnünk kell valahogy, úgyhogy elszaladtam a Teszkóba (sajnos szó szerint, mert pont nem jött busz) – viszont a koncert után már senkinek nem volt kedve élni, úgyhogy itt maradt nekem a bevásárolmány (sebaj, eláll).
Miért volt furcsa? A Kaukázus már elvesztette a varázsát a szememben. Amiket kiraktak új videókat a holnapra az album előzeteséül ültették el bennem a gyanút, mert szeptemberben a Zöld Pardon záróbuliján nagyon jól éreztem magam – viszont a nyolc új dalrészletből egyedül a Láma mutatott annyi egyediséget, mint korábban egész albumok. A többi annyira hasonlít egymásra, hogy ha szöveg nélkül játszanák, meg nem tudnám őket különböztetni.
A koncert nem volt rossz. A hangzás jó volt, volt részeg srác is, aki ötpercenként ugrált föl félmeztelenül a színpadra, volt nagy tömeg, volt nagy buli – bár egyre inkább rájövök, hogy a Kaukázus-közönség elég impotens a pogó szempontjából (a ZP-ben nagyon jó volt, az tény). Játszották a slágereiket, játszottak kevésbé sláger dalokat is, úgyhogy minden megvolt.

Read the full post

Tegnap este a PeCsában Sonata Arctica koncert volt, és jelentem alássan, nagyon jó volt. (Meg kétszázhúsz volt.) Valamivel a Vanishing Point (első előzenekar) kezdése után értem oda, így legalább se a pénztárnál, se a ruhatárnál nem kellett sorba állnom (bár ez utóbbi csak egy pofátlan előzésnek volt köszönhető). A zenéjük (mármint a Vanishing Point zenéje) nem hatott meg – egynek elmegy, zúzós, biztos nagyon jól énekelhető és lehet rá vadakat pogózni, ha valaki ismeri a számaikat, de így idegenként egyáltalán nem tudott megragadni, inkább csendesen tankoltam a fél literes műanyag pohárból a keverőpult magasságában. A Pagans' Mind is nagyjából ugyanez a kategória volt, bár tagadhatatlanul egy kicsit színvonalasabb – viszont nagyon mulatságos volt, ahogy az énekes minden magas hangnál a mellét markolászta. Vagyis az előzenekarok alatt inkább foglalkoztam a mögöttem zakatoló (valószínűsíthetően igen részeg) szlovák jómunkásemberekkel, mint a zenével.
Bezzeg amikor hirtelen lekapcsolták a lámpákat és felhangzottak az első Sonata Arctica-​dallamok! Onnantól kezdve nem volt megállás. Játszottak minden számot, amire csak gondolni tudtam, és talán csak egy olyat, amit nem ismertem. Igazi koncert-​hangulat, laza pogó, folyamatos zúzás és/vagy csodaszép melódiák, szép rocker lányok, hatalmas buli. Nagyon jó volt. Volt Fullmoon, volt Replica, volt minden, ami csak szem-szájnak ingere, a végén még a Vodkát is eljátszották nekünk/velünk. (A koncert előtt beszélgettem egy rockertárssal és kérdezte, hogy melyik számot várom, amire a válasz gondolkodás nélkül jött: Fullmoon, Vodka. Merthogy we need some vodka!) A hangzásra se lehetett panasz, bár az előzenekarok alatt voltak gondok, de a finn mesterek kedvéért összeszedték magukat a keverőpult mögött. A hangulatra meg főleg nem. Rég nem éreztem magam ilyen jól koncerten. Szerencsémre amikor vége lett még járt az egyes vili és az utolsó 103-ast is elértem, úgyhogy szűk háromnegyed óra alatt otthon is voltam.

Reggel szerencsére nem lettem annyira kimosott, mint amilyen lehettem volna. Este valami félelmetesen álmos voltam, ezért felkészültem, hogy reggel is visszahőkölnek majd a szembejövők – aztán ebből annyi lett, hogy villamossal mentem, mert egy cseppet késésben voltam, és reménykedtem, hogy talán így gyorsabb, mint gyalog. Hát nem az. Legalábbis nem annyival, hogy megérje.
Azért odaértem időben – cserébe viszont korábban jöttem el, a három órából az utolsót egy Collegium Budapest előadás kedvéért otthagytam (és mellesleg az utána jövő gyakorlaton is csak elméletben voltam jelen). Úgy érzem, megérte. Mondjuk nem lesz játék bepótolni a gyakorlatot, mert persze hogy most csapott bele a vén mosolygós halál a számelméletbe, az előadás viszont nem érdekel, mert egyrészt szóról szóra mondja el a tanár a saját könyvét, másrészt meg a komplex számokat gyakorlaton nagyjából egy hónapja kivégeztük már. Az előadásról (a Kampis-féléről) még fogok írni, ha nem is konkrétan arról, hogy milyen volt és milyen nem, hanem inkább magáról a témáról, mert voltak ott érdekes dolgok. Ugyan alig szólt arról, ami miatt odamentem, de így is nagyon megérte.
Az utóbbi napokban meg folyton három számot dúdolgatok, az Amorf Ördögök-féle Asztalos ufókat, vagy a Vad Fruttik sláger Sárga Zsiguliját vagy a Blink-182-től a Rollercoastert. Most meg, hogy elindítottam az UVERworld D-tecnoLife-ját, rájöttem, miért is figyel ez a zene a gépen.