vale[ blog ] diary of the last hollow soul

Ma délután az egyes busszal jöttem vissza Pestre – eredetileg úgy terveztem, hogy csak az egy-negyvenessel, de aztán a drágaságom mondta, hogy ő márpedig az egyessel jön. Én meg vele (ezt már én mondtam). És kifejezetten jól is jártam vele (most épp a busszal), és nem csak azért, mert így együtt jöhettünk, hanem azért is, mert mihelyt megszabadultam a csomagoktól indultam is vissza a Hősök terére (kivételesen nem tüntettek), egész pontosan a Szépművészeti Múzeumba, hogy megnézzem a Lélek és test című fotókiállítást. Tetszett. Nem akarok róla sokat írni most, mert a hosszabb cikkel terveim vannak, úgyhogy azt még itt nem publikálom (még nem is írtam meg), inkább csak a szokásos pár szóban összefoglalom: tetszett, és ha lesz hasonló, azt is meg fogom nézni. Volt jónéhány nagyon jó kép és néhány olyan, ami egyenesen fejbevágó élmény volt (szerencsére nem szó szerint). Ha nem ma lett volna az utolsó napja ennek a kiállításnak (ideiglenes volt, sajnos), akkor mondanám, hogy mindenki nézze meg, aki csak teheti, így viszont… inkább hagyom a témát. Annyit még, hogy nagyon érdekes alkalmanként megállni a tömeg közepén és körülnézni, felfogni, hogy a tömeg tulajdonképpen emberekből áll.

Read the full post

Ettől hangos most a dA, és nem is ok nélkül. Az új verzió bizony legalább akkora változásokat hozott a kedvenc művészoldalamnál, mint a last.fm-nél. Először csak azt hittem, hogy valami apróbb dizájnátrajzolás történt, aztán jobban megnéztem, és minden megváltozott. A fent linkelt cikkben ők elmondják a leglényegesebbeket, így nekem csak azt kell leírnom, amit akarok, nem mindent.
Igazság szerint valószínűleg egy cseppet lemaradtam a hatos változat indításáról, mert amióta a hármas tűzrókával lesem a netet, azóta mindig a legutóbbi lapokkal nyitok, így a korábbi kezdőlapomat (a deviantArtot) szinte soha nem is látom már. Magamtól ugyanis ritkán járok arra. A színek ugyanazok maradtak, a szinte már márkajelnek számító matt-zöld árnyalat, amit ha máshol látunk, az kapásból dA koppintásnak számít. Viszont az ötösnél még sokkal sokkal több lett az ajaxos elem, így a hatos dA már egy vérbeli webkettes oldal, mindenféle királyságos drag'n'drop és hasonló jóval megáldva, amitől szinte már az az érzésem támad, hogy nem is egy weboldalt, hanem valami asztali alkalmazást nézek. Ott még mondjuk nem tartunk, hogy a főoldalon a legfrissebb képek maguktól frissüljenek, de ennek másodpercenként sok új képnél nem is lenne értelme, inkább csak zavaró lenne. Bár egy Refresh newest gombot el tudnék fogadni valamelyik sarokba, ami csendesen ajaxal lehívná az aktuális legfrissebbeket.

Read the full post

Tetszik az a hangulat, az a stílus, amit például ez a kép is sugároz – mellesleg egy ideje ez a (szégyellem, Windows) hátterem. Mivel ebbe is beleszerettem (jól), a blog következő verziója (már ha valaha elkészül) három gyári sablonnal fog indulni. Ez a sötét, sárgás-barnás antikvitás megfogott. Délelőtt (délelőtt-e még, ha tizenegykor kezdem és fél kettőig folytatom) ezért is dolgoztam az említett sablon szépítésén – ennek kapcsán megtanultam a Photoshop brush-ok használatát is (beletelt egynéhány percbe).
Szegény konyhásnéniknek meg meg kell szokniuk, hogy a frissen ballagott végzősök változatlanul bejárnak a menzára kajálni – ingyen van, egyrészt (koldulunk, és adnak is, mert jóban vagyunk), másrészt social event, társasági esemény. Csak már lehet, hogy tanulással is kéne foglalkozni, nem csak élvezni a fene nagy jódolgunkat…
Ami élvezés számomra nagyjából a Harmonia Caelestis olvasásában és a bringázásban merül ki – bár ma megvettem a májusi Galaktikát, mert valamelyik hír-forrásomban egy érdekes témával kapcsolatban említették: szerelembe lehet-e esni egy mesterséges intelligenciával? (A válasz (egy válasz) ott van tényleg, bár a kisregénynek csak a záró része van ebben a számban, a korábbiak értelemszerűen korábbiakban.)
Ezredik bejegyzésünket olvashatták, köszönjük a figyelmet (tessék észrevenni a felséges többest – enyhe irónia: még az (szerénytelenség ezt írni?) esetleges gratulációk elől is a többes szám mögé bújok; szeretjük is a jelentős eseményeket, meg nem is: ha várok rá… az bizonytalan, ha átélem, igen, ha már átéltem, nem, mert tudom, hogy lehetett volna jobban is; nem szabad ennyi Esterházy-t olvasnom egyszerre (ma úgy 150 oldal ment le), nincs rám (láthatólag) jó hatással).