vale[ blog ] diary of the last hollow soul

Posts in Art category

Vasárnap délután by Vale

Ma délután az egyes busszal jöttem vissza Pestre – eredetileg úgy terveztem, hogy csak az egy-negyvenessel, de aztán a drágaságom mondta, hogy ő márpedig az egyessel jön. Én meg vele (ezt már én mondtam). És kifejezetten jól is jártam vele (most épp a busszal), és nem csak azért, mert így együtt jöhettünk, hanem azért is, mert mihelyt megszabadultam a csomagoktól indultam is vissza a Hősök terére (kivételesen nem tüntettek), egész pontosan a Szépművészeti Múzeumba, hogy megnézzem a Lélek és test című fotókiállítást. Tetszett. Nem akarok róla sokat írni most, mert a hosszabb cikkel terveim vannak, úgyhogy azt még itt nem publikálom (még nem is írtam meg), inkább csak a szokásos pár szóban összefoglalom: tetszett, és ha lesz hasonló, azt is meg fogom nézni. Volt jónéhány nagyon jó kép és néhány olyan, ami egyenesen fejbevágó élmény volt (szerencsére nem szó szerint). Ha nem ma lett volna az utolsó napja ennek a kiállításnak (ideiglenes volt, sajnos), akkor mondanám, hogy mindenki nézze meg, aki csak teheti, így viszont… inkább hagyom a témát. Annyit még, hogy nagyon érdekes alkalmanként megállni a tömeg közepén és körülnézni, felfogni, hogy a tömeg tulajdonképpen emberekből áll.
Avatar used in post #1143

On since September 21, 2008 18:04:00
Travail 27 minutes, 17 seconds
Related to Art, Culture, Music, Funny
No comments as of yet. Leave a comment

 

Really untitled by Vale

Today all day, instead of studying, writing a german essay or practising spanish or C++, i've been reading manga (the usual saturday load of Bleach and Naruto), learning the basics of InDesign and chatting with people over the usual instant messaging systems and plurk. If i'd been studying, i'd been solving linear equation-​systems and working on understanding vectors and set theory terms while solving even more equations, this time related to set theory. And learning german and spanish vocabulary, writing an essay in the former and doing beginner exercises in the latter. Instead i've become familiar with the Lab colour mixing, learnt a bit about a more professional level of publishing works and tried to do a good design. As expected on first try, i failed, doing a layout that strangely resembles a professional design i've seen not so long ago. At least i've played around with fonts, positioning and colours. And seen some great artwork while browsing my feeds.
Avatar used in post #1142

On since September 20, 2008 19:01:57
Travail 20 minutes, 19 seconds
Related to Work, Art
No comments as of yet. Leave a comment

 

deviantArt v6 by Vale

Image
Ettől hangos most a dA, és nem is ok nélkül. Az új verzió bizony legalább akkora változásokat hozott a kedvenc művészoldalamnál, mint a last.fm-nél. Először csak azt hittem, hogy valami apróbb dizájnátrajzolás történt, aztán jobban megnéztem, és minden megváltozott. A fent linkelt cikkben ők elmondják a leglényegesebbeket, így nekem csak azt kell leírnom, amit akarok, nem mindent.
Igazság szerint valószínűleg egy cseppet lemaradtam a hatos változat indításáról, mert amióta a hármas tűzrókával lesem a netet, azóta mindig a legutóbbi lapokkal nyitok, így a korábbi kezdőlapomat (a deviantArtot) szinte soha nem is látom már. Magamtól ugyanis ritkán járok arra. A színek ugyanazok maradtak, a szinte már márkajelnek számító matt-zöld árnyalat, amit ha máshol látunk, az kapásból dA koppintásnak számít. Viszont az ötösnél még sokkal sokkal több lett az ajaxos elem, így a hatos dA már egy vérbeli webkettes oldal, mindenféle királyságos drag'n'drop és hasonló jóval megáldva, amitől szinte már az az érzésem támad, hogy nem is egy weboldalt, hanem valami asztali alkalmazást nézek. Ott még mondjuk nem tartunk, hogy a főoldalon a legfrissebb képek maguktól frissüljenek, de ennek másodpercenként sok új képnél nem is lenne értelme, inkább csak zavaró lenne. Bár egy Refresh newest gombot el tudnék fogadni valamelyik sarokba, ami csendesen ajaxal lehívná az aktuális legfrissebbeket.
Avatar used in post #1108

On since July 23, 2008 20:05:06
Travail 41 minutes, 20 seconds
Related to Kyub, Art, Estus Inter
1 comments as of yet. Leave a comment

 

Utopic image by Vale

A world with only nice people. A world without sin, a world without madness. An ideal world. A world where everyone would be happy to live. A world that won't ever exist, and that makes me think about my own life. My life, that's going to be lived in this world of dirt and foulness, that's going to crash down into a pile of dust in a matter of years. How am i supposed to outpower the stupidity of many, when the sane are so few, and never in power? Apropos, why are the sane never in power? Or… if that never will become true, because it never will (pessimist! may someone kill me?), maybe… maybe this will bring you a minute's peace of mind.
Deviant Favourite utopic_image___by_m0thyyku.jpg
Title: utopic image .
Creator: *m0thyyku
I should've written this post in hungarian. Who cares? Who cares at all? Who would be the one to always be beside me? Probably no one. Probably i'm the one who'll die lonely on a deserted mountain peak, meditating about his life and the true meaning (if any) behind it. I'll go and watch the Rebuild of Evangelion. Just what i need now: a depressing, mad movie. Something familiar.
Avatar used in post #1056

On since June 11, 2008 21:42:09
Travail 7 minutes, 58 seconds
Related to Deeper, Against, Art, Insoul, Outworld
1 comments as of yet. Leave a comment

 

Ezredik by Vale

Tetszik az a hangulat, az a stílus, amit például ez a kép is sugároz – mellesleg egy ideje ez a (szégyellem, Windows) hátterem. Mivel ebbe is beleszerettem (jól), a blog következő verziója (már ha valaha elkészül) három gyári sablonnal fog indulni. Ez a sötét, sárgás-barnás antikvitás megfogott. Délelőtt (délelőtt-e még, ha tizenegykor kezdem és fél kettőig folytatom) ezért is dolgoztam az említett sablon szépítésén – ennek kapcsán megtanultam a Photoshop brush-ok használatát is (beletelt egynéhány percbe).
Szegény konyhásnéniknek meg meg kell szokniuk, hogy a frissen ballagott végzősök változatlanul bejárnak a menzára kajálni – ingyen van, egyrészt (koldulunk, és adnak is, mert jóban vagyunk), másrészt social event, társasági esemény. Csak már lehet, hogy tanulással is kéne foglalkozni, nem csak élvezni a fene nagy jódolgunkat
Ami élvezés számomra nagyjából a Harmonia Caelestis olvasásában és a bringázásban merül ki – bár ma megvettem a májusi Galaktikát, mert valamelyik hír-forrásomban egy érdekes témával kapcsolatban említették: szerelembe lehet-e esni egy mesterséges intelligenciával? (A válasz (egy válasz) ott van tényleg, bár a kisregénynek csak a záró része van ebben a számban, a korábbiak értelemszerűen korábbiakban.)
Ezredik bejegyzésünket olvashatták, köszönjük a figyelmet (tessék észrevenni a felséges többest – enyhe irónia: még az (szerénytelenség ezt írni?) esetleges gratulációk elől is a többes szám mögé bújok; szeretjük is a jelentős eseményeket, meg nem is: ha várok rá… az bizonytalan, ha átélem, igen, ha már átéltem, nem, mert tudom, hogy lehetett volna jobban is; nem szabad ennyi Esterházy-t olvasnom egyszerre (ma úgy 150 oldal ment le), nincs rám (láthatólag) jó hatással).
Avatar used in post #1003

On since May 14, 2008 20:41:44
Travail 13 minutes, 17 seconds
Related to Work, Kyub, Literate, Art
1 comments as of yet. Leave a comment