vale[ blog ] diary of the last hollow soul

Volt egy vicces kis jelenet a péntek éjszakámban, amikor a Nevada nevű helyi kocsma már bezárt (azaz valahol éjfél magasságában), és kezdtünk keresni egy jó kis helyet, ahol még elüldögélhetnénk végkimerülésig. Egy volt osztálytársam hirtelen felsikított a főtéren, hogy de át szeretne menni a szökőkúton. Aztán gyorsan eszébe jutott, hogy az bizony vizes, és ő nem akarna vizes lenni. Erre én, a hős kissé-részeg lovag felajánlottam, hogy akkor átviszem. Hátamon-nyakamban. Nagy nehezen felkapaszkodott és átvágtattunk a szökőkúton. Közben hallottam, hogy valakik kajabálnak nekünk oldalról, hogy teszed le azonnal meg gyertek le onnan, így már meg se lepődtem, hogy mihelyt a szökőkút túloldalán leugrottam a flaszterre, két drabális úriember rohant felénk. Az egyik nyakában ott lebegett nagy-büszkén a rendőrség felirattal kezdődő plecsni, és maradjunk annyiban, hogy nem volt a helyzet magaslatán. Szerencsétlen úgy be volt pánikolva, mintha legalábbis egy hidrogénbomba kioldója lett volna a kezemben. Maradjunk annyiban, hogy nem éppen a legszofisztikáltabban kezdett az igazoltatáshoz egy mit képzelsz te magadról bazdmeg?! és folytatta egy azt hiszed, nagy legény vagy csak mert megittál két nagy meggyet?! kérdéssel—csak hogy aztán a rideg józan kérdéssel szembesüljön, hogy tulajdonképpen mi a probléma?, amikor rájött, hogy lehet, nem is vagyok egy egy felestől tántorgó tizenkét éves emógéj. Szegény barátom csipogott egy elhaló nem az ő hibája volt…-ot a háttérben, de a legény szerencsére beérte egy igazoltatással. Nagyon bőszen kapta elő az elején a cébé-rádiót, annál nehezebb volt feltűnés nélkül elraknia, amikor kezdett zavarba jönni… Ezt az élményt most egy darabig nem fogom elfelejteni. És már tökéletesen értem, miért nincs semmi tekintélye itt a rendőrségnek.