vale[ blog ] diary of the last hollow soul

Befagyott a... by Vale

Befagyott övön alul mindenem, ami csak egy embernek befagyhat, amíg a busztól hazacaplattam, ugyanis az öltöny-nadrágom volt rajtam, mivel ma Egerben voltam az angol érettségi szóbelijén. Kicsit felbosszantottak, ugyanis odahívtak tizenegyre, én meg már tízkor ott voltam, mert ugye úgy ment busz, ehhez képest nagyjából negyed kettőkor kerültem sorra. Ez még a kisebbik gond, de a vizsga se volt semmi, már nem mintha olyan húde nehéz lett volna, mert nem volt az, de az, hogy megkövetelik egy téma gondos és eltervezett kifejtését, úgy, hogy akkor látom először, ráadásul már amikor egy összekötő mondat után rátérnék a lényegre, már eltereli a szót a vizsgáztató. Értem én, hogy siet, mert ő is sok órája ott ül, de kérem, kinek az érettségijével játszik? Az meg már csak ráadás volt, hogy hazafelé a busz, amit elértem, nagyjából egy órás kerülővel jött.

Edit 17:47

Azóta jött a drót, hogy továbbküldhető a dolgozatom az angol OKTV-n. Matekból már fix, hogy nem jutok tovább, szombaton pedig szerintem az info eredménye is kiderül. Az írásbeli érettségieim eredményeit persze még nem néztem meg, pedig már lehetne, de egyszerűen nem volt érkezésem. Na majd egyszer.
Avatar used in post #717

On since November 15, 2007 17:39:15
Related to Against, Work
4 comments as of yet. Leave a comment

 

Befagyott a... comments RSS 2.0 feed Comments

Avatar of someone
#1
Comment by th4j`fuN_ (+)
on November 15, 2007 20:24:02
Link to this comment | Reply
Itt is hideg van, de nekem nem kell ilyen hidegben kioltoznom.. tavaly volt benne reszem amugy! :]
Avatar of someone
#2
Comment by maat (+)
on November 15, 2007 21:12:42
Link to this comment | Reply
Mi az, hogy még nem nézted meg? Nem 13-án 8–16 órakor volt a betekintés?
Avatar of someone
#3
Comment by Vale (+)
on November 17, 2007 15:16:59
Link to this comment | Reply
maat: akkor erről csak nekem nem szólt volna senki? na mindegy, én hétfőn elsőben fogok bemenni a suliba ahol leadtam a jelentkezést, ha igazad van, akkor (ismét) kellemesen fel fognak bosszantani
Avatar of someone
#4
Comment by maat (+)
on November 17, 2007 17:04:25
Link to this comment | Reply
Vale: érdekes, nálunk ezt mindkét helyen kihangsúlyozták, alá is íratták, hogy hallottuk, tudomásul vesszük. (persze a középszintű infósoknak nem adták ki a fájlokat, igazgatói közbenjárás kellett hozzá)
te mit húztál szóbelin? én e-mailt :)

Post your comment