Tag: concoct

Piskóta, mert csak

Általában vacsora után (már ha vacsorázok egyáltalán) jól szokott esni valami édes. Erre a célra van a hűtőmben (szinte) mindig egy doboz Toppo (vagy kettő). Csakhogy ma lusta voltam elmenni vásárolni, úgyhogy (készen) semmi édes nem volt itthon. Készen.

Aztán eszembe jutott, amit valamelyik receptes blogon írt a szerző, hogy milyen jó is pár perc alatt összedobni egy tepsi valamit, amikor az emberre rátör az esti cukorvágy. Úgyhogy rövid hezitálás után nekiestem, és csináltam egy piskótát csak úgy natúr. Persze egyáltalán nem emelkedett meg (nincs ebben semmi meglepetés, még sosem sikerült rendesen), de ehetőnek ehető lett, és könnyen darabolható is hozzá.

Piskóta


Borzas

A hétvégén megint sütöttem, de ezúttal olyan szinten más lett a végeredmény, mint aminek szántam, hogy inkább le se fényképeztem. A cél a borzas lett volna, csak nem jött össze.

Mikor már rákentem a krémet az alsó lapra, akkor tűnt csak fel, hogy sehogy nem lesz elég a tészta arra, hogy még be is fedjem. Cserébe a krém olyan sok lett, hogy három tepsinyit meg tudtam volna vele csinálni.

Inkább nem is küzdöttem vele. Az alsó lapra (zutty) rápakoltam az összes krémet, lesz ami lesz. Végül tényleg lett, mert a hab teteje szépen megpirult és az alja is egész jól átsült, úgyhogy a végeredmény ehető lett – csak épp nem az, aminek szántam.


Black-bottom banana cake

Last week I wanted to make something banana. I had nothing particular in mind, so I looked into all kinds of stuff from cheesecakes and meringue pies to pound cakes. I ended up with black-bottom banana bars. I don’t think it turned out all so well.

Black bottom banana bars


Saláta

Mióta a múltkor lebetegedtem, nem volt különösebb ingerem góját főzni magamnak vacsorára. Az már csak mellékes, hogy amikor késő este hazaérek hulla fáradtan, már nem sok kedvem van még tizen-percekig állni a konyhában, amíg elkészül a kaja.

Hétfőn már helyette inkább salátát csináltam a szendvicsem mellé. Igazán nem egy nagy szám, és még csak külön sajtot se vettem hozzá, csak salátalevelet meg paradicsomot  – uborkám meg már volt itthon.

Akkor hirtelen felindulásból a kínai szószt hígítottam fel öntetnek, nem is lett rossz. Ma már inkább valami frissebre vágytam, és rövid keresgélés után találtam is egy citromos öntet receptet. Jó lett.


Peanut butter choco chunk bars

I don’t remember anymore just how exactly I found this recipe, but I ended up making chocolate chunk peanut butter cookie bars. I definitely baked it much more than the recipe says, but it turned out to be just according to my taste nonetheless. The top layer is crunchy, baked well, while the bottom is soft (but not raw). I consider it really dangerous, because I could eat tons of it.

Peanut butter chocolate chunk cookie bars


Cinnamon

Last week I got the urge to make something cinnamon, so yesterday I tried my hands at a cinnamon roll cake. It failed in more than one way.

Cinnamon


Teás

Akartam valamit csinálni a japán porított zöld teával (matcha), és azt találtam ki, hogy egy krémes kakaós sütiben cserélem le a kakaót a teaporra. A végeredmény?

Teás finomság


Not really Chinese anymore

Back sometime in early summer, I went out for dinner with my co-workers. I don’t usually do that because of the habit of cooking for myself that I picked up during my poor university years. Of course when there is a chance that I can get full and better even, for free, then I have no reason to decline.

That time I had sweet and sour pork, that many might be familiar with from Chinese cuisine, but it’s found its way into Japan and is just as established as ramen (which is also Chinese). I really liked it, and decided to make it for myself.


Almás

A családi fészekben vasárnapokon és ünnepekkor is gyakran volt almás (pite), akkor még nagymamám előadásában. Aztán most kitaláltam, hogy ha már sütök valamit, akkor miért ne lehetne akár az a cél?

Almás


Csoki

Múlt hét végén megint sütöttem, ezúttal egy csokis finomságot. Egy angol nyelvű receptet csavartam ki a saját igényeim szerint, és a végeredmény nem is lett rossz. Bár nem sült át annyira, mint gondoltam, azért nyers nem maradt, és a kollégák reakciói is pozitívak voltak.

Csokis