Valamelyik este (nem tudom, tegnap vagy tegnapelőtt volt-e) egy jó barátom egy olyan dolgot – szerencsére nem tárgyat – vágott a fejemhez, ami nagyon elgondolkoztatott. Éppen arról beszéltünk, hogy miért volt akkor pocsék kedvem és miért nyaldostam alulról a szőnyeget (persze szigorúan csak képletesen, mivel a szobámban elég nehéz lenne ibolyát szagolni), amikor egyszer csak azt mondta, hogy ha már egy kicsit is érzek valamit, rosszul leszek a rendellenességtől. Ez mellbe vágott. Nem tudom. Mármint, hogy az általánoshoz képest (megint egy melléknév önálló főnévként való használata – Kierkegaard, tudjátok) vajon az én “érzelmi világom” (huh de gejl ez a kifejezés) szegényes vagy nem… Nem tudom.