A tegnap este elég csúnyán elgörbült. Viszont cserébe nagyon jó volt. Későn, tízkor kezdtünk – összegyűlni. Tizenegy körül már harcképesen, bevásárolva (alá- és túlbecsülve) ültünk le megnézni a magyarul Igenember címen futó filmet. Nagyon jó volt… Élmény, hogy nagyjából az van benne megfogalmazva, amit én anno kitaláltam magamnak: úgy élni, hogy ne legyen mit megbánni. Keresgéltem most vagy negyed órát, hogy anno melyik bejegyzésemben írtam ezt le (mert tisztán emlékszem (erre éppen), hogy leírtam)…

A film után még hajnalig üldögéltünk a szabad ég alatt, néztük a csillagokat és jó volt nagyon. Valamikor öt körül érhettünk véget, nem néztem az órát. Persze azért ma már kevésbé voltam életképes, de azért reggel mentem templomba. Viszont egész délután az ágyamon heverve vegetáltam… És még el se kezdődött a jövő hét. Jó ez így, azt kell mondjam. Nagyon jót beszélgettünk, nagyon jó hangulat volt, és az a helyzet, hogy függő leszek lassan az ilyen reggelektől. Nagyon szeretek így felébredni, vagy magamhoz térni, ahogy jobban tetszik, bár azért a délutáni “energiagyűjtést” ki lehetne hagyni.