Reggel csörgött a telefonom. Mit csörgött, üvöltött. Háromszor is, negyed óra eltérésekkel. Mindháromszor fölkeltem, elnyomtam, kimentem arcot mosni, aztán visszadőltem “még egy kicsit”. Aztán végre egyszer csak sikerült kimászni az ágyból, akkor meg a kiváló közérzet tört rám, az emésztőrendszerem irányából. De azért egy idő után sikerült rávennem magam, föltápászkodtam a gép elől, odaraktam a kávét főni, és megreggeliztem.

Így esett, hogy sikerült nekiállnom tanulni. Az Ankiban játszottam egy kicsit a címkékkel, hogy azokat és csak azokat a kártyákat adja úgy, ahogy kell, majd belevetettem magam az oda-vissza forgatott szavak közé. Amikor most éjfél után nem sokkal úgy döntöttem, hogy elég lesz már, a statisztikákat nézve 4.3 óra tiszta ismétlés idő alatt 1443 átnézett kártya van a hátam mögött. Ami egyrészt azt jelenti, hogy iszonyat sok időt pepecseltem mással, tehát holnap délelőtt amikor megint nekiállok csak ez és más semmi, hogy a matekra is legyen még idő. A mátrixoktól ugyan nem félek (ELTE-IK linalgnál nincs lejjebb), de a statisztikát még nem is láttam. Ugyan nem tűnik nehéznek… (Igen, japánulok.)

Amúgy regisztráltam sok év után újra Thrillionra, rögtön első menetben megváltoztatódott a nevem, ha ezzel a román hangzású újjal kéne játszanom, inkább törlöm magam. Eddig már sikerült leterítenem egy kőkemény hegyi gyíkot, virulok. (Nem.) Cserébe félholt a karakterem máris… Majd kiderül.