Félelmetes, hogy már egy hónapja volt, hogy megmásztam a második háromezresemet (az első a Fuji volt még évekkel ezelőtt). A Norikura a japán Északi Alpok egyik csúcsa, és bár 3025m magas, relatíve könnyű elérni a csúcsot.

Már általában, ugyanis 2700m magasságig (a Tatami-dairaig) fel lehet menni busszal. De mi az izgalmas abban, ha 3000-ből csak 300-at mászik meg az ember? Úgyhogy megterveztem egy jó kis túrát 1800-tól, íme:

A kalandok ott kezdődtek, hogy ezt az utat előre megterveztem, szállás lefoglalva, busz lefoglalva, vonat lefoglalva… Mindez szeptember 29-30-ra. Rémlik? Azon a hétvégén (is) pont telibetalált minket egy tájfun. Reggel a buszon még aggódott értem a jegykezelő, hogy biztos csak addig akarok-e menni (és nem a tetőig), mert ki tudja mennek-e még a buszok délután (spoiler: mentek).

Gyenge, el-elálló esőben álltam hát neki a végül hat és fél órásra sikerült túrámnak. Kezdésnek egy patak mellett egy híres vízesésig, majd onnan meredeken fel toronyiránt.

A csúcs előtt megszárítottam magam egy hegyi kunyhóban, ahol aztán lefelé találtam magamnak egy helyi “megmásztam” pólót is. Sajnos a hegycsúcs már a felhők között volt, így az elvileg fantasztikus kilátásból csak tejfehér semmit (és jó hideg szelet) kaptam.

Na sebaj, majd megyek még. A környéken ezen kívül is sok az izgalmas hegy és túraútvonal, úgyhogy lesz miért.