Egy jó ideje minden hétfőn órák után másfél órát beszélgetek egy japán sráccal angolul. Neki jó gyakorlás, én meg jó fejnek érzem magam tőle, úgyhogy miért ne. Ráadásul elég érdekes témákról is lehet vele beszélgetni, még azt se tudom mondani, hogy unalmas. És a körülményekhez képest teljesen jól beszél angolul. Ha helyesen vagy folyékonyan nem is, de érthetően.

Ma beszéltünk az internshipjéről (amit mondjuk nem tudom, hogy hívnak magyarul), Szingapúrba készül a srác, aztán felhoztam a kalózkodás és a szerzői jogok problémáját, és azzal jól elment az idő. Aztán valahogy szóba került, hogy ír naplót, és megkérdeztem, hogy nem unja meg, hogy a folyton egyforma mindennapokról ír.

És akkor jött az ihlet.

Már nem emlékszem egész pontosan, mit mondott, de megértettem, hogy a lényeg megtalálni az apró változásokat a szürke mindennapokban. Lesz miről blogolni mostantól, úgy érzem.

A mai nappal megvolt az utolsó vizsgám. Remélem legalábbis, hogy a sítáborban nem terveznek semmi hasonló galádságot… Az eredményekről egyelőre nem nyilatkoznék, majd ha egy hónap múlva méltóztatnak kiírni successre (helyi ETR/Neptun megfelelő, azzal a különbséggel, hogy működik), akkor, addig inkább nem is találgatok, csak festeném az ördögöt a falra.

A szünetre a terv nagyjából: minden nap kondi és ha az időjárás lehetővé teszi, akkor futás, a maradék időben annyi fordítás, amennyi a csövön kifér (van mit behoznom, főleg Shiki és Star Driver téren), esténként buli, amikor csak lehet, valamikor meg majd lesz a sítábor, aztán Helloween és Stratovarius koncert, a mi évzáró koncertünk aztán az Iron Maiden Tokióban.

Kérdésnek elképzelhető, hogy milyen volt az első évem az egyetemen – falura elmegy. Az első félévben még volt is némi kihívás, a másodikban viszont feloldódott szinte teljesen a nyelvi korlát és egyszerűen unalmas lett. Ha esetleg nem megyek át valamelyik tárgyból, annak is ez az oka: egyszerűen olyan semminek érződött minden tárgy, hogy nem tudtam komolyan venni.

Rossz hír, hogy március végén majd költöznöm kell ki a koliból, ami hihetetlen pénzembe fog kerülni, de megoldom… Valahogy.

Szerdán lement a könyvelés vizsgám, és szerintem katasztrofális lett, remélem csak, hogy átmentem. Hogy miért? Azért mert az elmúlt három évben nagyjából ugyanolyan feladatok voltak, én meg abból készültem. Azt mondta, hogy idén könnyebb lesz, úgyhogy reménykedtem. De nem, nem könnyebb lett, hanem teljesen más, dolgok, amik csak a gyakorlaton jöttek elő (amit fel se vettem, mert irdatlan szopás egy félév alatt öt vizsga szintű zh) – igaz, a gyakra járó mongol srác is mondta, hogy volt feladat, amit a vizsgán látott először. Na mindegy, ha nem megyek át, hát majd következő félévben vizsgázok egyet újra.

Csütörtökre aztán három is jutott, egy az önkéntes munkáról, ahol másfél oldalt süketeltem a “傾聴ボランティア”-okról (önkéntesek, akik meghallgatják mások problémáit). Lehetett forrást használni, ugye. Aztán volt a matek, amire a feladatokat is megkaptuk előre meg forrást is lehetett használni, úgyhogy nem volt gond. Aztán jött az angol, ami meglepetés volt, mert nehéz volt. Viccesen aztán a mongol sráccal beszéltük, hogy ez inkább japán vizsga volt – egy kivételével minden feladatra japánul kellett válaszolni, a végén volt angol-japán fordítás is, amiben az volt a különösen vicces, hogy nem voltak helyesek a mondatok. (Plusz mutass nekem valakit, aki nem japán és csak úgy fejből tudja, hogy mondják a “beporzás”-t.)