Meguntam, mostmár hivatalosan is bejelentem. Akik esetleg nem kedvelnek, nem kell örülni, nem az életemet, csak ezt az idétlen politikai helyzetet, ami ebben az országban az utóbbi időben létrejött.

Eddig még úgy-ahogy egyetértettem valamelyik oldallal néhány megnyilvánulásában, de mostmár teljesen úgy gondolom, hogy egyik rosszabb, mint a másik. A Gyurcsány-dal próbául vicces, de azért ilyet sem feltétlenül kéne.

Halvány hupilila fogalmam sincs, hogy én hivatalosan milyen politikai irányzathoz tartozok, de talán leginkább a teljesen értelmetlen “szélsőségesen mérsékelt” illene rám…

Csütörtökön, amikor suliban beszéltem erről valakivel, aki következetesen mindig hangsúlyozta, hogy ő mennyire független (ami valószínűleg úgy is van), valamiért még nem tudtam ezzel teljesen azonosulni, de azóta már teljesen. Valami elszakadt. Belefáradtam, hogy egy hete folyton azt kell hallgatnom, hogy az értelmesnek tartott emberek hogy verik szét a városokat. Nem igazán érdekelnek a tüntetők, tüntessetek csak… vagy lemond Gyurcsány papa, vagy nem, de ti úgyis haza fogtok menni. Az meg, hogy lemondjon-e? Szerintem igen. Nem azért, mert húdenagybaj lenne az a beszéd. Megeshet mindenkivel, hogy hülyeséget mond. Még vele is, bár az ő pozíciójában egy kicsit kellemetlenebb. De le kéne már csillapítani az embereket. Igaz, az embereknek meg ideje lenne felfogni, hogy a megszorításokra szükség van. Vagy ha nincs is, nagy valószínűséggel úgyis el fogják fogadni őket.

Rendben, fogadják el, legyen két évig több az adó meg minden, tegyék rendbe az országot, aztán fogják be. Ha nem teszik rendbe, viszont… akkor tényleg vér fog folyni. És az nem az enyém lesz.

Gondolkozok rajta, hogy fogom magam és kiköltözök valamelyik skót szigetecskére, egy csendes kis tanyára, ahol csak víz, villany meg egy műholdvevő van beépítve, megírom a könyvemet, megtanulok 50 nyelven, bevonatozok havonta egyszer egy jó angol egyetemre, szerzek pár diplomát és csendesen megélek valahogy. Vagy nem. Akkor elmegyek sarkkutatónak vagy volkanológusnak.