Tag: sport

On the boards

Last year I didn’t go snowboarding. Or rather couldn’t: during the season my wallet was dry as something that’s very dry, due to the Karakoram expedition the previous summer (and the insurance company fighting my claim for over half a year). Then the season was over.

This year however a friend kindly invited me along, so I was back in Yuzawa after almost two years. I surprised myself by doing pretty okay by my own standards, not crashing too much and turning okay-ish.

Hopefully I can go snowboarding again a few times before the little snow that this warm winter had disappears.


奥多摩トレーニング

#nowplaying Asian Kung-Fu Generation – 七里ヶ浜スカイウォーク (サーフ ブンガク カマクラ)

来年の予定が固まったので、本格的にヒマラヤに向けてトレーニングを始めた。ほぼ毎日何かがある。朝からジムのトレドミルで1時間強やったり、体幹を中心に筋トレしたり。そこで一つ課題は、トレドミルで1時間半ぐらいが限界ということ。それ以上行くといくらポドキャス聞きながらでも飽きる。一方で山なら6時間10時間でも飽きたりはしない(疲れたりはする)。


Testsúly

Már két éve, hogy szinte minden munkanap este kondiba járok. Sokszor kérdezik, hogy miért? Nem fogyni, épp ellenkezőleg. Ha nem terhelem rendszeresen magamat, nagyon rövid idő alatt 55 kilós pálcikaember lesz belőlem.

Különösebb cél nélkül fogtam neki, mondván “csak cingár ne legyek.” Valahol aztán beállt a súlyom 70 kiló köré, és mivel a tíz kiló, amit felszedtem, (főleg) nem háj lett, azóta különösebb cél nélkül csak arra figyeltem, hogy rosszabb ne legyen.


Gy. Ú. R. O. K.

A hétvégén végre eljutottam a helyi konditerembe. Eddig is minden reggel eljártam futni, de mint a múltkor leírtam, a kondi már nem fért bele a hétköznapjaimba.


Working out

I decided to return to sports starting this week. No big deal, just jogging every morning and going to the gym to work out on the weekends.


Sportember (nem)

Szerintem amióta nem lakok otthon (aminek lassan már lassan hat éve), ahányszor beszélek édesapámmal, annyiszor kérdezi meg, hogy sportolok-e rendszeresen. Ritka kivételekkel erre kitérő nemleges választ adok (ilyen kivételek voltak azok az időszakok az egyetem alatt, amikor tényleg minden nap eljártam kondiba és futni).


A sportember

Még valamikor rég feledésbe merült gyerekkoromban esett meg, hogy jóatyám megunta, hogy a sport nekem azt jelenti, hogy Lara Croft ugrál helyettem a tévéképernyőn, és beprotezsált a helyi kölyökfocicsapatba.

Persze utáltam, mint valamit amit nagyon lehet utálni, jó se voltam benne, de azért a remek teljesítményem örömére rámragadt a sportember becenév.


Így megy

Az utóbbi napokban nem sok mindent csináltam, bár azért az a nem sok sem kevés. Például StarCraftoztam, azt sokat. Meg fordítottam, meg lektoráltam, meg hasonló jóságok. Ja és a saját gyűjtőoldalamra elkezdtem kipakolni azokat a munkáimat, amiket az elmúlt két hónapban produkáltam, amióta nem frissítettem. Tegnap ráadásul annyi mindent raktam ki, hogy belefáradtam abba a pár bugba, ami benne maradt a kódban, és gyorsan kijavítottam azt is. (Ezzel kapcsolatban pedig észrevettem, hogy a szerveren be van kapcsolva a magic_quotes, nagyon nem értékelem – bár szerencsére (ezt) a régi blogmotort nem zavarja, mert itt minden háromszor van átellenőrizve.)

Plusz természetesen minden nap megyek kondiba és futni, holnapra be van tervezve egy újabb bringatúra (bár azt nem tudom, hogy most hova fogok menni, valószínűleg ugyanúgy csak a fejem után, mint a múlt héten). A kondinak megvan már végre a hatása, kezdek emberként kinézni, és a futásnak is – míg egy hónapja a négyezret alig bírtam lefutni fél óra alatt, most már a hatezerrel kacsingatok.


Bringatúra nómenklatúra

Tegnap délután végül elvittem a bringámat egy tesztkörre. Egy kicsit máshogy sikerült, mint terveztem. Első körben elmentem felfújni a kerekeket, mert a kis pumpával, amit úti biztosítéknak vettem, ha esetleg defektet kapnék, elég macerás felfújni. Aztán keresztül a városon a városházára intézni ezt-azt. Az öt perces út során sok apró kényelmetlenséget megéreztem, többségüket szerencsére egy jól irányzott csavarhúzás megoldotta. Aztán úgy döntöttem, hogy megyek egy kisebb kört valamerre, az irányból végül is Dél-Hikone lett. Csak út közben (balszerencsémre?) megláttam egy közlekedési táblát, ami azt hirdette, hogy Oumi-Hachiman csak 25 kilométerre van, úgyhogy arra vettem az irányt.

Menet közben egyszer kiesett a bal pedálom (nem húztam meg külön előtte), ami csak azért volt igen kellemetlen, mert mivel eredetileg nem terveztem hosszabb utat, nem vittem magammal csavarkulcsokat, úgyhogy kézzel kellett visszahajtanom (szerencsére sikerült). Végül aztán csak az úton mentem, amelyikhez tavalyról annyi emlék kötődik (a magyarok, akikkel együtt voltunk az Isaki templomnál, gondolom felismerik). A városban aztán egy kombininél megálltam venni valami innivalót meg a fáradt olajat kiengedni, aztán irány haza. Igencsak elfáradtam azért, mire hazaértem – végül is egy éve nem ültem már biciklin.

Az út két óra 23 percbe tellett, 53,34 kilométert tettem meg, a max tempóm egy elég gyengécske 44,8km/h, az átlag meg pont a fele.


Lötyik

Amikor elmegyek kondiba és/vagy futni, amilyen hőség van, természetesen litereket izzadok ki magamból. Cserébe általában megyek bevásárolni utána, és ott veszek magamnak egy fél literes valamit pótlásképpen.

Ez a valami pedig minden esetben az Aquarius. Ez most irgalmatlanul reklámszagúan fog hangzani, de amiket próbáltam ilyen hasonló italokat, ez az egyetlen, ami ténylegesen oltja is a szomjat – a többitől csak még szomjasabb leszek. Főleg, amikor nap közben (értsd: úgy, hogy tüzesen süt le rám a nyári nap sugára) futok, utána úgy húzom le a fél litert, mint nosztalgikus otthoni kocsmázások során egy feles(eke)t.

Tavaly a Summer Sonicon még kezdő voltam és megvettem a Pocari Sweatet csillagászati áron, aztán egész nap szomjaztam tőle. Idén már jobb volt valamivel a helyzet, mert volt valami Ion Water nevű cucc is (bár szintén Pocari termék), aminek legalább olyan erős íze nem volt, így valamivel hatásosabban végezte a feladatát. (Bár cserébe csak a standok felénél árulták, úgyhogy inkább a jó öreg hagyományos vizet ittam, a saját kotyvalékom mellett.)