Tag: magyar

Művészet télen

Három kiállításra jutottam el a mostani hazautam során. A pécsi Csontváry múzeumot és a Szépművészetiben az El Greco és az absztrakt kiállítást.

Kezdem azzal, hogy a Csontváry abszolút nem fogott meg. Egyszerűen primitívnek éreztem, pár kivétellel (mint például az almát hámozó öregasszony), de a kivételek sem jutottak messzire. Végig az járt az eszemben, hogy a Shin-Hotaka felvonó folyosóira kiakasztott, 12-14 éves iskolások festette tájképek ugyanez ha nem jobb színvonal.

Az El Greco kiállításon legalább átéreztem, hogy miért akkora durranás. Mindig érdekes belegondolni, hogy a reneszánsz művészei mekkora ugrás voltak a megelőző ezer év stagnálásához képest. Személy szerint a Szeplőtelen Fogantatás két változata ragadt meg. Főleg a Mária lába alatt és a kép felső részén tömörülő morbid baba-angyal fejek, de igazából az egész kép ugyanazt a benyomást tette, mint az Evangelion vad vallásos ikonográfiája. Ugyanaz a nyomasztó hatás, mint a tavaly mémmé vált “bibliailag hiteles” angyalok.

Az absztrakt festészet iránt Vonnegut Kékszakáll című könyve keltette fel az érdeklődésemet. Aztán valamikor az egyetem alatt láttam a kurashiki Ohara múzeumban egy absztrakt gyűjteményt, és azóta lóg is onnan egy másolat a falamon (ablakomon, részletek). Ugyan a Szépművészeti kiállításának Hantai Simon művei álltak a középpontjában, bennem mégis az hagyta a legnagyobb nyomot, hogy az egyik sarokban eldugva egyszer csak szembe jött egy Pollock. Nagyon sok jó kép volt, reménykedtem is, hogy talán árulnak valamelyikből replikákat, de sajnos be kellett végül érnem egy hűtőmágnessel.


Előterjesztés

Elmúlt érák homályába tűnő fiatalkoromban alkalmanként feltűnt “a Tereskova”. Nem az énekesnő maga persze, hanem az ő Unikum című dala, aminek kórusa hogy “unikum, sör, rum, kevert / nem értem miért vagyok reggel levert”. Kalandvágyó (bár altert részemről alig hallgató) fiatalként felmerült, hogy ezt a szettet Tereskova néven fogyasszuk. Tekintve, hogy három feles és egy sör azért már nem marad nyom nélkül, gyakran ugyan nem.

De elég a múltba tekintésből, vár a jövő! Szeretném előterjeszteni a Tereskova testvér-szettjét, a Korpiklaanit. Ugyan a Tereskova az énekesnő egy számában bukkan fel, a Korpiklaaninak italonként van egy-egy száma (így persze elvileg a sorrend tetszőleges). Maga a kombó: Jager, sör, tequila, vodka.

Háttér: a minap futás közben dobta be a Spotify a Tequila című számukat. A Vodka és a Beer Beer már megvolt régebbről, és miután hazaértem, a tecsőn fedeztem fel, hogy van a Jagerről is daluk. Itt jött az ihlet. Mellesleg a decemberi ecuadori expedícióra készülve most egy hónapig alkoholmentesen élek, úgyhogy tesztelni még nem tudtam. Gyanítom üt akkorát, mint egy Tereskova.

Lábjegyzet: a videókat csak a zene kedvéért, nem kell utánozni. Jagert üvegből inni vagy tequilát magadnak párolni nem feltétlen életbiztosítás…


Új fiú

Ma elértem odáig a régi blogbejegyzések importálásával, amikor Japánba érkeztem. (Nem tegnap volt.) Nagyon nosztalgikus olvasni, ahogy megyek megvenni az első biciklimet (a nyáron pont újult megint a “verda”, ismét megpróbálkozok egy országútival) és olyan kanjikat tanulok, amiket most se tudnék leírni (kézzel) vagy akár önmagában kiolvasni. Kézzel eleve szinte soha nem kell írni (hacsak nem jegyzetelsz valamit magadnak), kb csak leveleket címezni vagy megadni a címemet, amikor bejelentkezek egy hegyi menedékházba. A te-alakok dala akkor csak vicces volt, azóta nosztalgia (és érdekes elmesélni anyanyelvű japánoknak). Az meg kifejezetten meglepett, hogy a JLC-ben milyen szorgalmas voltam. Azt hiszem, ez utána az egyetemi évek alatt változott meg. Felmerült, hogy elugrok arra a környékre nosztalgia-turistáskodni, de ezt az ingert gyorsan kioltotta az útvonaltervező javaslata (a sok átszállás). Amikor legutóbb arra jártam (így belegondolva úgy négy-öt éve legalább), még a Sankichi is nyitva volt, bár azóta úgy tűnik már máshova költözött minden TUFS-os diák kedvenc bentósa. Esetleg majd a legközelebbi öregdiák-találkozóra, talán jövőre ha itt leszek még akkor (idén a korona miatt online).


V3

Sikerült jó hosszú napot csinálnom magamnak. A szikla/falmászós bagázzsal mentünk (sokadjára) mászni a mitakei folyópartra. Egy egész kis könyvnyi, sokféle nehézségű probléma van a folyóparton. Mivel közigazgatásilag ez még Tokió, ráadásul ha jár a Holiday Rapid, akkor átszállás nélkül ida lehet a belvárosból jutni, nagyon népszerű (úgy általában kirándulóhelyként is). A sziklákat (a rücskös és fájdalmas Mizugaki-beliekkel ellentétben) itt a folyó relatíve simára csiszolta az évek alatt, így bár nem tépi véresre a bőrt, cserébe csúszik.


Importálgatok

Na ez is egy fura menet volt. Kedden este össze-vissza nézelődtem a Google Mapsen, és valahogy kis szülőföldem környékén kötöttem ki. Ekkor ugrott be, hogy dehát a barátaimmal egyszer elbicikliztünk Tarjánból a Gyarmati Nyírjesbe bulizni, aztán visszafelé vonattal jöttünk. A részletek már nincsenek meg, ellenben az akkori blogbejegyzésem (már) megvan. De ez persze nem volt ilyen egyszerű.

Anno 2014 elején elszállt a saját készítésű blogmotorom, ami 2007 óta hajtotta a kicsikét. Adatbázis backupom persze van, de a feltöltött képek többsége már jó eséllyel soha nem kerül elő (esetleg, ha a Wayback Machine megőrizte) – nem (csak) saját hibából: többször a szolgáltató dobta ki a fájlokat az ablakon. Azóta apránként (amikor épp eszembe jutott) töltögettem vissza a régi bejegyzéseket a WordPressbe, de nem csak nagyon sok (2000+) van belőlük, de a formátum is természetesen saját gyártás. Ez azt jelenti, hogy a saját formázó-kódomat először át kell alakítani HTML-be, és onnan lehet a WP-be másolni. Ez kézzel elég fárasztó, és nekem nem volt erőm mindent szépen átrakni, ahogy Mefi tette (pedig nekem jóval kevesebb az anyag, ráadásul én már csináltam egyszerkétszer).


32

Ez is elérkezett hát, 32 lettem a minap. Mi változott? Azon kívül, hogy Tokióban is kezd végre őszies lenni az idő, igazán nem sok. Idén kivételesen (nem tudom, mennyire szándékosan) volt társasági esemény is a “nagy napon” és volt animés kollégákkal voltam sörözni. Érdekes volt látni, hogy kinek hogy alakulnak a dolgai (főleg így, hogy a korona miatt másfél éve nem láttam őket). Én mit tettem le az asztalra?


Két nap szünet a táborban

Amíg feltelepültünk a 3000m-es táborba, jó időnk volt. Kérdéses, hogy a gleccseren tűző nap és meleg tényleg jó időnek számít-e, de a következő két nap hóviharainál csak jobb volt. Ideje hát szót ejteni egy kicsit a tábori életről is a Denalin.


Azok a fránya tervek

Az év elején írtam róla, hogy a koronavírus hogy megtépázta a terveimet. Akkor úgy volt, hogy tavasszal az Island peak (6189m), majd nyáron a Broad Peak (8047m) és a K2 (8611m) lesz úticél. Végül persze a korona jobban tudta, és sikerült mindkét tervemet bedöntenie.

Havas erdő Naganoban

Változnak a tervek

A koronavírus az én terveimet se kíméli. Tavaly nyáron Indonéziába terveztem menni, megmászni Óceánia legmagasabb hegyét, majd ősszel egy duplát terveztem a Himalájába, ahol egy egy hónapos túra során másztam volna meg a Mera Peaket és az Island Peaket. Először a nyári út úszott el, ami helyett még próbáltam másik vezetővel megszervezni ugyanazt, de persze a vírus jobban tudta.

K2 from the north
Photo by Kuno Lechner

Így arra már számítottam, hogy ősszel én már nem megyek majd a Himalájába, de hogy még a ritkaságszámba menő családi lagzira se jutottam el, az egy kicsit fájt. Az őszi duplát végül sikerült átszerveznem 2021 tavaszra, de erről is a minap szóltak, hogy nem lesz megtartva, mert nem jött össze a szükséges létszám.

Mi lesz így akkor idén?


Tanigawa megint

Tavaly télen egyszer már nekifutottam a Tanigawának, és gond nélkül meg is másztam a hóban – épp csak az előcsúcsot, nem a főcsúcsot. Ráadásul nem is a lábától másztam akkor, hanem a gerincnél lévő sípályáig felvonóval mentem. Ideje volt hát most bepótolni a hiányosságokat!