Pretty much starved and three more hours to go until my flight out of Dubai, I was looking for food. Something filling. Tokyo destroyed my plan of eating something before taking off there since there was literally not a single shop open in Narita airport. Luckily Dubai wasn’t dead like that so I had plenty to choose from.
Nem szoktam McDonald’sban enni, csak ha épp út közben vagyok és az éhhaláltól ment meg a százjenes hamburger, vagy sült krumplit akarok venni, de a múltkor láttam, hogy százjenes akció van valami halfilés szendvicsre, gondoltam kipróbálom. Már amikor ma mentem persze nem az volt, de cserébe a BigMac volt leárazva. Vettem is kettőt ebéd címszó alatt, ha már olcsó. Aztán hazajöttem, és megettem.
A gondok innen erednek. Ugyanis azóta szinte betegnek érzem magam, nem bírok eleget inni, savasat böfögök és fáj a fejem. Mellesleg olyan büdös a szám, hogy én magam is beleszédülök. Utoljára akkor voltam így, amikor hazafelé repültem, és a tokiói reptéren betoltam öt százjenes hamburgert, mert ezer jen alatt nem lehetett ott semmi más ennivalót kapni. (Bezzeg egy kóstolásnyi whiskey-t ingyen hozzám vágtak.)
Tanulság: tényleg nem fogok semmit enni McDonald’sban, csak sült krumplit. Vagy legalábbis azt, amit sült krumpli címszó alatt árulnak. Ahhoz nincs türelmem, hogy magamnak süssek, de néha azért jól esik.
Tegnap délután rámjött, hogy nekem mákos valamit kell ennem, úgyhogy most fogtam magam, elhasználtam a maradék lisztemet és csináltam nokedlit (nincs türelmem krumpliból megcsinálni), darált mákot hoztam otthonról, lekvárom meg volt, ezeket mind összeraktam és ez lett belőle:
Nyamm.
Tegnap és ma is rendkívüli fajta ebédet csináltam, ugyanis nem volt benne hús. Ettől függetlenül laktató volt, de nem ugyanaz az érzés azért. Viszont sikerült egész jóra megcsinálni, hogy a hagyma-paprika-padlizsán kombó mellé ment banán is, aztán amikor majdnem kész volt, tabasco és méz. Az egész amúgy szójaszószban rotyogott ehetőre. Így tényleg elég kínai hangulata lett a kajának, finom is volt, és tényleg meglepően jól betömte a hasamat.
Természetesen attól még lelkes és büszke húsevő maradok.
Megértem a Shiki vámpírjait, megértem Gluttony-t (FMA) és megértem a shonen-mangák folyton éhes tipikus főszereplőit. Meg a Samurai Champloo szereplőgárdáját.
Valaki megmagyarázhatná, hogy ha olyan degeszre eszem magam, hogy fél órán át ha akarnék se tudnék lehajolni, úgy tele van a hasam, akkor hogy lehetek egy óra múlva olyan éhes, mintha egy falatot se ettem volna? Hogy?
Már nem mintha sok kéne hozzá, hogy beteljen a gyomrom, két szendvicsből vagy akár két narancsból is jól tudok lakni, de egy nap ha a gyomrom szerint ennék, legalább hatszor-hétszer kajálnék. Akkor meg, attól tartok, hiába mondhatom büszkén, hogy vagy egy közös pontom Stockinggal (éspedig hogy akármennyit eszek, nem tudok egy-két kilónál többet hízni-fogyni), annyit nem bírnék kigömbölyödés nélkül.
Ennek eredményeképpen szinte folyamatosan éhes vagyok. De sebaj. Gáznak tartom morogni egy pókos képre, de még gázabb lenne, ha az éhségemet nem tudnám megfékezni. Nem vagyok én Kirishiki.
Eddig két bajom volt. Az egyik, hogy hiába vettem gyümölcsöket – ha éhes voltam, kaját ettem (a gyümölcsöket valahogy nem érzem annak), ha meg nem, eszembe se jutott. A másik pedig, hogy ha sütöttem valamit (palacsintát, sütit), egyszerűen nem tudtam sehogyse egyenletesre elkeverni a lisztet, mindig csomós maradt, akárhogy próbáltam.
Ennek eredményeképp ma besétáltam a Beishia villanyáru osztályára és vettem egy botmixert. Tegnap is megnéztem, de gondoltam előbb amazonon is ellenőrzöm, nincs-e valami olcsóbb, de nem volt. Aztán előre készülve vettem már banánokat és mandarinokat is, és most este (így éjjel egy óra körül azért örülhettek a szomszédok a nem épp csöndes mixernek, de azt hiszem még ezzel se vagyunk egálban) végül bedaráltam a már legalább egy hónapja a hűtőmben álló két-három szem Obamát barackot (a másik három-négy szem belülről penészedett meg) meg egy fél banánt (sikerült pont friss, majdnem-zöld ropogósat vennem, pont ahogy szeretem, úgyhogy a másik felét úszótáboros nosztalgiák közepette majszoltam el) némi tejjel, és ezzel kész is a mai vacsorám. Jó lett. (Egy nagy műanyag pohárnyi rózsaszín (barackot héjastul) cuccról nem töltök azért föl képet.)
Tegnap este majdnem spontán leültünk sörözni. Aztán csak söröztünk meg söröztük, úgyhogy a nem-csúcskategóriás japán szeszek tipikus utóhatásaként ma nem volt (nincs) olyan fényes közérzetem. De aztán most nemrég megéheztem, és kétségbe esve tapasztaltam, hogy nem tudok mit kitalálni másnapmentő kajának. Az igazi a krumplipüré lett volna, de az egyszerűen nem megvalósítható. Amennyire szeretem a krumplit enni, annyira utálom elkészíteni.
I have a few meals that i really have to consider trying to make.
One group are potato based food. I hate potatoes. I mean, i like it when it’s ready and cooked, fried or whatever. But to clean it, cut it, cook it, now that’s out of my league. I simply don’t have neither the patience nor the skin to clean and prepare them.
The other is pancakes. It’s just a nightmare. I don’t know if it’s some japanese specialty or whatever, but the flour here turns into nice small balls upon contact with any liquid (in this case milk and egg), and the inside of the balls is dry flour. And it’s really difficult to destroy them permanently, occasionally resulting in raw flour bubbles in the ready pancake. Also, it gets messy very quickly. And it’s easy to burn. And i have the bad habit to eat more of it than i should.
Thus, qualifications for any wife candidate: be able to make fried potatoes and pancakes.
Yesterday i woke up in the morning and made a huge load of porridge, ate it with maple syrup and was full.
Then i went to the gym, worked out for an hour, then run roughly a mile, and was ready for two english classes, but luckily the japanese teacher of the second class didn’t show up, so after ten minutes i declared it freetime and came home.
But on the way came the urge to eat, to have one specific meal my mom used to do quite often, meat roasted in fat. So i went to the nearby supermarket and bought pork for it (couldn’t find beef in block, just sliced up for yakiniku). I looked a while for fat, but couldn’t find it. Then i stumbled upon it at the beef section, tiny cubes offered for free. I guess japanese hardly ever use it, so they can afford giving it away. Came handy, i picked up a bunch and headed for McDonalds.
Because however much i love potato food, be that fried or mashed or whatever, i have absolutely no patience to clean the potato, boil it well and prepare it. So i just went to the fast food deposit and picked up a load of fried potato. Made my meal, and it was good. (No Biblical reference intended for now.)
I watched Stargate SG-1 for a while, then started studying bookkeeping (successfully, the test was today and there was hardly a few questions i didn’t know the answer to), and when i was done with that, back to Stargate. Around midnight i decided to have dinner, so i made hot dogs, and munched in two with mustard and ketchup.
Does the morning training and the afternoon study null out all this “healthy” food? (Not as if i actually care… I’m like Yui in K-On!, apparently: no matter how much i eat or work out, my weight is fixed at 67 kgs.)
I won’t start eating stuff that only rabbits are supposed to be eating (which reminds me of the Clancy Brothers song titled Water is alright in tay, where the chorus ends “water is alright in tay, (and) for fish and things that swim in rivers”), but i really have to think of what to eat. It’s all nice and fine i started going to gym and running quite a lot compared how much i was moving earlier, but i really don’t like how i’m constantly tired. It’s not easy to tune what i eat well. I don’t want to over-eat, i don’t want to feel hungry, and most of all i want to get rid of this constant feeling that i have to eat some chocolate or something sweet. I’ve been experimenting for a while for the right type and amount, but suggestions are still welcome.
Though i wonder if this is the reason why in western meals the courses are separated and sweets come last. Might not be accident.