Az volt tegnap. Mivel elég későn értem haza és még elég sok mindent akartam is csinálni, nem igazán volt módom se kedvem bejegyzést írni.

Vicces, hogy pont egy péntek tizenharmadikára, egy ilyen híresen babonás napra teszik a szerencsétlen (vagy éppen szerencsés?) gólyák, azaz elsőévesek “avatását”.

Reggel, miután kellemes loholás után (elalutunk, sietni kellett) megérkeztem a suliba, nem elég, hogy a sietségtől kishíján kiköptem a tüdőmet, még a gólyák jelmezein is kénytelen voltam betegre kacagni magam. A leglátványosabb ötlet egyértelműen a fiú gésák és a madárijesztők voltak, a gésák legszínvonalasabbjai szinte felismerhetetlenségig maszkírozták magukat. Ismét voltak, akiknek Shreknek kellett beöltözni – amennyire emlékszem, ez a megtiszteltetés legutóbb pont nekünk jutott =).

Aztán órák után, egy jó hosszú szünet után kezdődött a jelvényavató, ami – bár nem tudom, hogy pontosan milyen hosszú volt – az átlagos iskolai ünnepélyekhez képest kifejezetten rövid volt.

Utána a program egy közeli zugban való kártyázás volt, ami olyan hosszúra sikeredett, hogy a fél délutánom ott ment el, de azért a gólyaavató viccesebb részének végére csak sikerült visszaérnem a suliba. A vetélkedő vége után még ottmaradtam a karaoke-party-n, ami kifejezetten jó hangulatú volt, szerintem ezt kéne rendszeresíteni, nem a gagyi sulidiszkókat.

Ja, és a nap csúcspontja: végre sikerült befejeznem a Bánk Bánt, ami azt jelenti, hogy másfél hét után ismét azt olvashatok, amit igazán akarok (ami jelen esetben Agatha Christie, Vonnegut, Poe és Wilde műveket jelent), és ráadásul a határidő sem szorít úgy, mint szokott (ugye a könyvtárból a könyveket három hétre lehet kölcsönözni).