A mai napom is elég jó lett, legalábbis eleddig úgy érzem. Reggel elrohantam suliba, végültem öt órát, végigfutottam az egy tesimet, aztán hazajöttem, közben csináltam ezt-azt, aztán néztem egy adag animét, aztán… aztán most itt vagyok. Ez egy hosszú és unalmas leírása lesz az elmúlt egy napomnak, úgyhogy akit nem érdekel, az (most mondhatnám, amúgy tirpák módra, hogy az meg**szhatja, de e helyett inkább) ne olvassa tovább a bejegyzést…

Tegnap este eléggé felbosszantottam magam a matekházin (ugyanishogy nem egyet nem tudtam belőle, pedig legalább egy órát kotlottam rajta; mondjuk az is igaz, hogy összesen volt 25-30 feladat, és ennek kb a felét meg tudtam csinálni, de ilyenkor nem ez tűnik fel, hanem az, hogy a másik felével nem tudtam mit kezdeni) – volt ez este fél kilenc táján -, úgyhogy ezután beszéltem egy-két kört néhány barátommal online (merthogy “i’m a twenty-first century digital boy”), aztán lezavartam az esti kötelező testmozgást és egy kiadós zuhany után bevágódtam a TV elé herripottert nézni. Nos, egyrészt már láttam ezt a filmet, másrészt eleve nem vagyok nagy véleménnyel erről a szériáról (ezt szigorúan csak a film-adaptációkra tessék érteni, mert a könyvek viszont nagyon bejövősek), de arra a fél órára elszórakoztatott. Alvás. Egyre talán sikerült is átugrani a kerítésen, csak előbb rá kellett jönnöm, hogy most még nem tudok nyitott ablaknál aludni.

Reggel… hiába ébredek ám fel hét előtt időben, ha aztán teljes lelki nyugalommal alszok vissza, hogy aztán negyed nyolckor rájöjjek, hogy hoppá srácok, ma van első órám (merthogy ugye kedden és csütörtökön nincs), tekerni kell. Sietve bedobni azt a tál müzlit (na ezt a szót kifejezetten utálom, de nem tudok rá jobbat), macskamosdás, futás…

Törifakt, két órán át úgy csinálni, mintha érdekes lenne, amit hallok, közben majd elalszok, megpróbálok mélyebb dolgokon gondolkozni, de az se megy, mert olyan sekélyes a tanár szövege, aztán meg már vége… De legalább tesi jön utána, futhatok egy órát, úgy csinálhatok, mintha tudnám, hogy kell jól megrúgni a labdát, közben meg csak szerencsétlenkedek (és a legjobb, hogy a többiek ezt jól tudják), de azért még jó, nagyon is jó kimerülten végigfröcskölni magamon a csapból kizubogó jéghideg vizet utána. Földrajz, az vicc (komolyan). Matek, sajnos az vajmi kevéssé… hogy ismét csak egy dalszöveget idézzek (ezúttal Macskanadrág, Citrom): “kopog a szemem, füstöl a nyelvem / nem veszik észre, hogyha belehalok…” Aztán német, egy kis lazítás a végére… spuri haza, valami alibi kajálásféle, csak hogy aztán órákon át csinálhassam még ugyanezt (kifli, gyümölcsök, némi édesség), miközben ülök a gép előtt és nem csinálok semmi lényegeset – márpedig nem csináltam.

Gyorsan lehúztam a Girl meets girl (amiről különben eF`k3_ háza táján olvastam) összes részét (az első öt már lenn volt korábban), és “megnéztem” mindet. Azért csak idézőjelben, mert hogy annyira nem feltétlen bejövős ez a stílus, úgyhogy nem egy részt úgy néztem, hogy fél percenként ugrottam benne egy percet – így meg elég gyorsan lehet haladni, ezért is tudtam egy délután alatt megnézni. Viszont korábbi tapasztalatok (anime-veteránsággal vádolhatnám magam, ha igaz lenne… persze nem igaz, úgyhogy ezt a zárójelt törölhetném is) alapján úgyis tudtam nagyjából, hogy miről van szó, nem is maradt ki semmi az egészből, legfeljebb egy apró részlet (Jan-Puu első csókja), de azóta azt is megtaláltam. Szórakoztató, vicces, meg nem, egyszer jó, nagyjából mint a ZNT és rokonai, de azért még egyszer nem hiszem, hogy megnézném, nem úgy, mint mondjuk a Haibane Renmei-t, amit akármelyik letörős délutánomon megnéznék szívesen. De itt most a Girl meets girl a téma… jó sok csaj-csaj szerelem (nem szeretem a leszbikus kifejezést, mert nagyon pejoratív értelme van) – ha úgy tetszik, 少女愛 (shōjo-ai) van benne, más szinte nem is, csak a két aranyos és esetlen földönkívüli lazít néha – nameg Hazumu igencsak… khm… furcsa apukája.

Na mindegy, aki akarja, megnézi, én megnéztem, jó volt. Néhány kép azért jól jönne, de magam nem csináltam menet közben, netről meg nincs kedvem összelopkodni.

Most pedig a kék-fehér-fekete és zöld-fehér-lila karkötőim mellé csomózok magamnak egy piros-narancssárga-sárga darabot is, mert csak (mondjuk előbb vacsorázok, emeletes szendvics, jó sok mindennel megpakolva. Yummy)