Month: October 2007

Könnyebb

… olvasnivaló lesz ez a bejegyzés, mint az előző. Naplózok. Szerencsére viszont most nem a kód futása közben megjelenő hibákat, hanem az életemet. Vagy valami olyasmi.


Mint én

Most vacsora közben – szokásomtól eltérően ugyanis ma, bár vasárnap van, vacsoráztam – egy azóta feledésbe merült gondolatfolyam (milyen furcsa, hogy angolul ez train of thought, azaz “gondolatvonat”) során felbukkant egy kérdés, ami viszont nem tűnt el. Ez a kérdés pedig az volt: vajon valahol, odakint a világban, van valaki, aki olyan, mint én? Nem úgy értem, hogy elmehetne a hasonmásomnak, hanem hogy az érdeklődésünk szinte teljesen azonos. És igen, mint gondolom rájöttél már, ez egy olyan bejegyzés lesz, amiben rólam lesz szó, méghozzá szép hosszan, ahogy egy “tartalmas irománytól” el lehet várni. Remélem, tényleg tartalmas lesz.


Wonder

I wonder why is that, that as soon as i finish my work and in my totally exhausted, tired state want to talk to any of my friends online, they are Away. Is that also a Murphy-law? No problem, then i will work on till they return. I have a couple of things to do anyway…


Műszak

Aki már dolgozott végig tíz órás műszakot kreatív munka területén (tehát nem az, hogy állsz a szalag mellett és csapkodod a szögeket a kalapáccsal, hanem például, mint én, webkódot írsz), az tudja, mit érzek most. De legalább már kész vagyok… Most már csak jelentéktelen apró darabok vannak hátra, de arra már legalább ketten vagyunk. Azért ilyet még egyszer inkább nem.


Tömény

Egy kicsit azért durva mennyiségű melót kell megcsinálnom holnap(ra). Konkrétan egy egész admin felületet, WYSIWYG HTML szerkesztővel (ígérem, nem lesz sokkal több rövidítés már), plusz még az eddig megírt kódokból is ki kell rángatnom a beleégetett HTML-t, hogy külön sablonokba lehessen őket rakni. Kicsit tartok tőle, de azért egy tizenkét órás műszakkal talán csak sikerül majd megoldanom. Úgyhogy bocs mindenkitől, de holnap karanténban leszek, se ki, se be.


Comparative linguistics

First of all, i have to say that i only write this post in english because i’m in america now, and simply feel like that. I just want to write about some things that i realised, that most probably doesn’t really stand on any scientific foundation, maybe only unconsciously, since i’m not at all, or very basicly into the fields of linguistics, though this science really interests me—i think everyone who knows me knows that i’m a maniac language learner—and i’m seriously thinking about placing linguistics in front of programming informatics in my university application queue.


Last but not least

Today was our last day when we had classes at Payton. Lucky as i am, i had my two favourites, those i had most of the time, AP lang and spanish. It was just… to be honest, like all the other schooldays. Except for that little patch in my subconscience, that i didn’t dare to touch, the one that had “this is your last day here” written on it. So i payed attention, and tried to enjoy these classes as much as i could. Then we had an hour to spare, then heading out for the Art Institute. I’d gladly have spent a whole day there, though i’m usually not really into watching paintings and such.


Untitled

Yesterday was nice. I won’t write pages about it: in the morning we went to the Mexican Art Museum and saw an exhibit about the Día de los Muertos, the Day of the Dead, which was really interesting. After that we went to a Nuevo Leon restaurant to have lunch. Then a short shopping, and an even shorter rest before we went over to the neighbours for a dinner party. In the night we’ve been to a theatre play, or i don’t know if it’s appropriate to call it a concert, so a Blue Man Group performance. I liked it, though i can’t resist comparing it to the Neo-Futurist play, so i’ve to say that the latter was better. So, it was fun and interesting and entertaining and everything, but not so much that i’d like to go see it again.