Rousseau szerint a társadalomban minden rossz arra eredeztethető vissza, amikor egy ember egy vad pillanatában leszúrt egy botot a földbe, és kimondta, hogy “Ez az enyém”. Azóta persze sok minden változott, először a lelkiismeret, majd az erkölcs vált elégtelenné az önzés megfékezésére, és ezt már Platón is belátta idős korára, felismerte az Államban megfogalmazott utópiájának megvalósíthatatlanságát, és megírta elérhető célkitűzésnek szánt Törvények című művét. Most már néhány ezer éve a törvény korszakában élünk, és a törvény betarttatója, az állam azóta elég messze került attól, amit Platón ideálisnak tartott volna.

Platón szemlélete szerint ugyanis az ideális állam hármas tagozódású, és az arany középutat képviseli az elfajult demokrácia és a szintén elfajult zsarnokság (türannisz) között. Az állam vezetőinek a tudatosan erre a célra nevelt, érett és bölcs filozófus-rétegből kell kikerülniük, és feltétlen korlátlan hatalommal kell kormányozniuk legjobb tudásuk szerint. A második rend a fegyvereseké lenne, akik a külső fenyegetésektől védenék meg az államot, míg a harmadikat a munkások, közemberek alkotnák. A két vezető rétegnek a tisztánlátásuk érdekében nem lehetne semminemű magántulajdona, sőt, a társadalom alsóbb szintjein is törekedni kéne a magántulajdon jelentőségének csökkentésére, a közösségi szellem építésére, például közös étkezések és gyermeknevelés formájában. A munkás réteg termelésének felét az államnak valamilyenfajta adóként lenne köteles beadni, ebből valósulnának meg az isteneknek szánt áldozatbemutatások és a korábban már említett közös étkezések. Idősebb korában Platón nézetei azonban megváltoztak, pontosabban belátta, mennyire megvalósíthatatlan ideális állama, ezért inkább arra helyezte a hangsúlyt Törvények című művében, hogy a fennálló állami rend keretében miképpen lehetne elérni a lehető legjobb állapotokat. Ebben a rendszerben már nem a filozófusok kezében van a hatalom, ők csak egy tényleges hatalom nélküli tanácsadó szervezetet alkotnak az államvezetés alatt, a magánvagyont sem szünteti meg, csak korlátozza, ahogy a családi élet is valamivel nagyobb szerephez jut, ahogy a vallás is.

Arisztotelész Platónnal szemben empirikus úton, létező államformák tanulmányozásával jutott el következtetéseire, amik ebből adódóan egy többé-kevésbé valóban megvalósítható államformát vázolnak fel. Ahogy azt már Platón is kimondja, a politikát Arisztotelész szerint sem szabad a hozzá nem értő tömegre bízni, ahogy a hajó irányítását sem bízzák a kapitányon kívül másra, és a gyógyszer is csak orvos kezébe való. Viszont az ő nézőpontjából a legmegfelelőbb vezető réteg nem a filozófusoké lenne, hanem a közepesen vagyonosok osztálya, mivel leginkább ők törekednének a társadalomban az egyensúly létrehozására, és képesek a közéletben ésszerűen és az állam érdekeit szem előtt tartva viselkedni. A vagyonos réteg gőgjétől elvakulva túlságosan is elbizakodottan, míg az alsó réteg szegénységéből adódóan kétségbeesésből és bosszúból uralkodna, ugyanakkor a középréteg képes úgy kormányozni, hogy megvalósuljon az az egyenlőség, ami szükségszerű egy jól működő állam létrejöttéhez. Platónnal ellentétben Arisztotelész a fennálló államformákat is besorolta, némelyiket helyesnek, másokat helytelennek ítélve. Helyes államformának ő a királyságot, az arisztokratikus köztársaságot, és azt a politeiát tartja, ahol a tömeg a közjó érdekében korlátoz. Ezeknek elfajulásai a helytelen államformák, a zsarnokság, az oligarchia és a demokrácia, ahol lényegében annyi a különbség, hogy a hatalmat nem a közjó, hanem az öncél érdekében gyakorolják.

Az ideális államok áttekintése után érdekes megnézni, hogy valójában hova lehetne a mai társadalmakat besorolni. Egyértelműen közelében sincs a Platón által elképzelt ideális államnak, de még annak sem, amit legalább elfogadhatónak tartott volna. A bölcsek társasága, mint olyan, lényegében hiányzik. Ha az Arisztotelész által vizsgált államformákat nézzük, akkor azt kell látnunk, hogy sajnos a mi demokráciánk egy elfajult állam, ráadásul még csak nem is tökéletesen megvalósított demokrácia. Nyilvánvaló, hogy napjainkban nagyon ritka az olyan ember, aki valóban a közjóra tekintve politizálna, lett légyen az irányító elit vagy a köznép tagja. Az is tagadhatatlan, hogy mára már kialakult egy politikai elit, aminek a céljai lényegében ugyanazok, bármelyik tagját is tekintjük, ilyen szempontból pedig a demokratikus választások már szinte csak formasággá süllyedtek, a végeredmény szempontjából nem mérvadóak. Párhuzamosan valósul meg az Arisztotelész-féle két helytelen államforma, az oligarchia, a kevés uralma, és a demokrácia, a nép uralma, de a közjó már csak elméletben szerepel a politikai programokban. Még érdekesebb megfigyelni ahogy az úgynevezett fejlett társadalmak szép lassan létrehozzák azt a végtelenül furcsa és betegesen működő államformát, amiben mindhárom arisztotelészi elfajult államforma megjelenik valamilyen módon. Gondolok én itt arra, ahogy például az Amerikai Egyesült Államokban mennyire kevéssé (és egyre kevésbé) korlátozzák az elnök hatalmát, de hasonlóképpen lehet a magyarországi viszonyokat is tekinteni, hiszen itt is egyre nagyobb szerep jut a karizmatikus vezetőknek, akiket mindenki idolizál és csodál. Így már létrejön az egyeduralkodó is, akinek lényegében korlátlan a hatalma, mert minden őalá van rendelve, viszont alatta gyakorolja a hatalmat a körkörösen és belterjesen váltakozó politikai elit, még alattuk pedig ott van a nép, akik előidézik ezt a váltakozást, csak hogy mindig a saját érdekeiknek legmegfelelőbb meséket hallhassák.

A cél legyen egy, a modern korban is megvalósítható és megfelelő államforma kigondolása is. A pályázatokat „Holnap elfelejtem” jelige alatt várjuk a salgótarjáni Bolyai gimnáziumba.

Források: Wikipédia, Dörömbözi János: A filozófia alapjai