Mi az élet értelme?

Madách azt mondta: “A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga.” Rendben, fogadjuk el, hogy az életünk küzdelem. Miért küzdünk?

Egy választás: van ok a születésünk mögött? Ha nincs, akkor teljesen véletlenszerű a születés, semmi célja nincs világra jövetelünknek, talán csak a szülők megörvendeztetése. Ha van oka annak, hogy megszületünk, akkor ez az ok kétféle lehet: mivel a küzdelem nem éppen egy pozitívan rangsorolt életút, ezért vagy büntetésből küzdünk, vagy valami célért. Ha büntetésből, akkor miért és kitől szenvedjük el ezt a büntetést? (Egyes számú végső kérdés, vallások megválaszolják. Mint mindent.) Ha van valami cél, akkor mi az a cél? (Kettes számú végső kérdés.)

Ha valaki talál válaszokat, igazán megoszthatná velem is. Érdekel…

Egy érdekes (ál-)cél például magának az igazi célnak a megtalálása. Ebben valami sántít, azt hiszem, de még nem igazán tudok rátapintani, hogy mi. Mondjuk az is egy kérdés, hogy mit várunk el egy céltól. Ha egy cél lebeg a szemünk előtt akkor valamivel könnyebben lehet eldönteni, hogy merre kell menni felé. Vaktában piszok nagy szerencse kell a megtalálásához. Feltételezve, hogy a cél az egy abszolút predesztinált dolog, mert különben életünk folyamán öntudatlanul változtathatjuk a célunkat, ha meg nem is választhatjuk.

Apróbb ellentmondás, hogy tulajdonképpen egy igazi cél megtalálása után az ember valójában veszít emberségéből. Ehhez persze először ki kell mondani, hogy az emberség fontos része az, hogy szabadon tud dönteni (lehet egyáltalán más szabadsága egy embernek?). Ezért ha a cél leveszi a döntés keserédes terhét a vállunkról, hiszen nem kell gondolkoznunk rajta, hogy merre tovább, melyik jár a kisebb rosszal vagy a több jóval, hanem csak követnünk kell a vezető fényt. Persze nem mondhatom, hogy egy cél már teljes kötöttséget jelent, hisz már Epikurosz kimondta, hogy az atomok eltérhetnek pályájuktól, mert valahogy bele akarta venni a szabadságot a démokritoszi teljesen predesztinált atomelméletbe. Az embernek ugyanis nyilvánvalóan szabadságában áll csak azért is másfelé menni, nem a cél felé.

Végül is valahol érthető: ha már megvan a cél, akkor nem kérdés, mit kéne elérni, szabadon lehet elverni az időt, ha úgy érezzük, hogy nem kell ahhoz egy egész élet, vagy ha az embernek mondjuk nem tetszik a célja. Ebbe bele se gondolunk általában: csak nagy bőszen keressük a célt – de mi van, ha a cél történetesen valami olyan dolog, amit nem akarunk elfogadni? Vagy ha valami olyan dolog a cél, ami teljes ellentmondásban áll az eddigi életünkkel? Akkor így is, úgy is, akaratlanul, akár ellene dolgozva is el fogjuk érni, vagy megtehetjük, hogy a célt betöltetlen hagyjuk és… és akkor mi lesz?

Megyek Kierkegaard-t olvasni…