Egy esszé, amit meg kellett írnom. Nem lett sajnos olyan jó, de az egyéni léthelyzetek feltárásához úgy tűnik, még nincs elég élettapasztalatom.

A szabadság a túléléshez kapcsolódó asszociációs létrán a negyedik fokon áll: életben maradás – kiszolgáltatottság – alárendeltség – szabadság. Innen egyértelműen látszik, miért olyan fontos az embereknek a szabadság, még ha egészen pontosan a fogalmat nem is tudják meghatározni. Ha szabadok vagyok, nem vagyok alárendelve senkinek, nem áll fenn a veszélye, hogy valaki olyannak lennék alárendelve, aki kihasználná a kiszolgáltatottságomat, és veszélyeztetné az életben maradásomat. Tehát, ha szabad vagyok, nőnek az esélyeim arra, hogy még sokáig rójam a földet.

Ez persze csak egy végtelenül lecsupaszított következtetés. Mit jelent az embernek, hogy szabad? Marikának a bérszámfejtésről, aki heti ötven órát dolgozik, és már fejből tudja a világ összes klaviatúra-kiosztását, a tökéletes szabadság az, ahogy este végre hazaér, letelepszik a kényelmes fotelbe, maga mellé húz egy doboz bonbont és elkezd tévézni. Őt ilyenkor eléri a boldogság, áthatja őt az az érzés, hogy végre nincsen befogva az igába, szabadnak érzi magát, és másnap reggel boldogan tér vissza munkahelyére.

Marika egyik középiskolai szerelme volt Kovács Pista. Pista nem jeleskedett tanulásban, és mint igazi lázadó ifjú, a bajtársaival fél fiatalságát az utcán töltötte. Teljesen szabadnak érezte magát, úgy hitte, bármit megtehet, és valóban meg is tettek mindent, amit csak akartak. Minden délutánukat vagy a téren randalírozva, vagy egy kocsmában szórakozva töltötték, és boldogak voltak. Micsoda szörnyű érzés is volt, amikor este már haza kellett térni valahogyan, muszáj volt úgy csinálni a szülők előtt, mintha tanulna, kénytelen volt reggel korán kelni, bár a feje majd’ szétrepedt még az előző napi vad szórakozástól, így ilyenkor szinte rabnak érezte magát. Az iskolát a fiatalkorúak börtönének tartotta, ahova a sok hülye még örömmel is jár, míg ő megízleli a világ valódi milyenségét. Nem tudott áldozatokat hozni. Neki minden ingyen kellett és azonnal, mert úgy érezte, azonnal csorbulna a szabadsága, ha valamiért adna valamit – mintha magára venne egy rabláncot. Akkor tudatosult csak benne, milyen szabad még a „jó gyerek” is, amikor egyszer aztán tényleg rárakták a rabláncot. A börtönben érezte csak át, milyen rabnak lenni.

A teljes szabadság az embernek a végtelen magányt jelentené. A teljes szabadság azt jelentené, hogy senkihez és semmihez nem kötődünk, nem függünk semmitől. Ehhez vagy érzéketlennek, vagy teljesen függetlennek kell lenni, és mindkettő tönkretenné az embert. Már csak azért is megvalósíthatatlan, mert a testi szükségleteink változatlanul kötnek, így valamilyen szinten korlátozzák szabadságunkat. Bár megtehetjük, hogy úgy döntünk, mi nem eszünk, de ezzel hamarosan az éhhalál fog együtt járni. Pista is megtehette volna, hogy ellenáll a rendőröknek, de annyira benne is megvolt még a józan ész, hogy felfogja, azzal csak rontaná a saját esélyeit.

A telhetetlenség a szabadságvágyra is igaz lehet. Minél szabadabb valaki, annál többre vágyik. Pista a börtönben csak azt szerette volna, hogy legalább szabadon járhasson, de ha ezt már megkapta, akkor azt, hogy a börtönön kívül is járhasson. Így hát ha véletlenül kap egy nap szabadságot, utána már azt fogja követelni, hogy véglegesen engedjék el. Ha elengedték, akkor a különböző kötelezettségek elől kezd fokozatosan kibújni.

Viszont az ember szabadságát nem csak külső erők korlátozhatják. Egy idő után az ember saját magát kezdi el visszafogni. Nagyon jól tudja, hogy mindennek megvan a következménye, és bár elvileg akármit megtehetne, akár azt is, hogy átmegy a szomszédba, és lemészárol mindenkit, ezzel olyan következmények járnának együtt, amik nem éppen kedvezően hatnának rá. Ahogy az elején írtam, a szabadság lényege, hogy javítsa az életben maradásunk esélyeit, de ha túllövünk a célon, akkor pont, hogy rontani fogja.