Mentségemre legyen mondva, hogy sietnem kellett vele.

Németország nagyon érdekes hatással van a történelemre. Lényegében létrehozza. Először is volt egy Német-Római birodalom, ami a középkor legnagyobb hatalma volt – igaz, ez után a németek eltűntek. Nem voltak nagy gondolkodóik, nem szerepelnek a tankönyvekben. Aztán a felvilágosodás idején újra felbukkannak. A XVIII. század végén Herder kezdte a jelentős filozófusok sorát, bár az ő neve alig bukkan fel az őt követő nagyok mellett. Kant és Hegel kétségtelenül a német klasszikus filozófia és úgy egyáltalán, a kor legnagyobb gondolkodói voltak.

Kant – a kopott szóhasználattal élve – kopernikuszi fordulatot hozott a filozófiában. Ismeretelméletével olyan változtatásokat hozott, amik különben fel sem merülnének az emberekben. Mióta a felvilágosodás kezdetekor kidolgozták a gnoszeológia irányzatait (empirizmus, racionalizmus, szentimentalizmus), senkinek nem sikerült igazán újat hoznia ilyen téren. Kantig. Ő ugyanis valóban megújította a gondolkodást. A tiszta ész kritikájával azóta is meghatározó hatást gyakorolt az ismeretelmélet fejlődésére.

Elmélete egy aurea mediocritas, arany középszer az empirizmus és a Berkeley-féle majdnem-szolipszizmus között. Kant ugyanis úgy gondolta, hogy a tapasztalás nem passzív, ahogy azt addig gondolták, hanem aktív cselekvés, azaz nem csak felfogjuk az érzeteket, hanem mi magunk is részt veszünk az érzékelés folyamatában, a tudatunk is formálja az érzetet. A priorinak, azaz eleve adottnak tekintette az érzékelésben szerinte cselekvően részt vevő formákat, amik egésszé teszik az érzékszerveink által közvetített érzeteket. Amíg az empirizmus azt mondja, hogy minden ismeretünk tapasztalásból ered, és máshonnan nem szerezhetünk tudást, Kant szinte az első szavával elveti ezt, méghozzá az empirizmus alapját képező induktív logikai módszer gyengeségének az elismerésével. Ezt akárki könnyen beláthatja, ha egy kicsit mélyebben eltöpreng a kérdésen: hiszen attól, hogy eddig minden ember meghalt, még nem következik szükségszerűen, hogy ezután is minden ember meg fog halni! A tapasztalat ráadásul még a tapasztalás tárgyának létezését sem bizonyítja, ezért mondhatta Berkeley, hogy minden érzékelésünk csak az elme működése, nincs mögötte valóban létező tárgy. Berkeley azt mondta, hogy mi az érzetek komplexumát érzékeljük, azaz az alma helyett a gömbölyű, piros, és az almára igaz többi érzetet külön. Viszont Kant ezzel szemben azt mondta, hogy mi nem ilyen szervetlen érzet-összetételeket érzékelünk, hanem eleve egészként fogjuk fel az almát – ezért lehetséges, hogy körvonalaiból is fel tudunk ismerni egy embert, azért vagyunk képesek az elvonatkoztatásra.

Az volt a kopernikuszi fordulat, hogy nem csak a megismerésünk igazodik a világhoz, hanem ez visszafelé is igaz. Az ember csak azt a rendszert találja meg a természetben, amit ő maga helyez bele, így lehetséges, hogy ugyanazon dologra két ember teljesen más magyarázatot talál, teljesen más rendszert lát benne. Ugyanígy, ha eleve úgy tekintek valamire, hogy valami szépet fogok látni, akkor valóban szépnek is látom majd, ha különben talán nem vallanám ezt ilyen bizonyossággal. Ugyanakkor Kant azt is kimondta, hogy mivel az érzékelés aktív cselekvés, ezért csak a számunkra való (für uns) világot tudjuk megismerni, a magában való (an sich) világot nem. Csak annyit tudhatunk róla, hogy létezik – ezt az érzékelés ténye bizonyítja szerinte. A többi hitkérdés. Hogy a számunkra való és a magában való világ nem ugyanaz, nem nehéz belátni. Adva van a piros szín. Ezt én érzékelem valahogy, felfogom. Viszont egy másik ember elméjében lehet, hogy teljesen másmilyen szín jelenik meg, mint az én elmémben – ez a tőlünk függetlenül létező piros szín ugyanazon voltát nem befolyásolja, és ellentmondást sem kelt, viszont ettől még az érzékelt színek nem azonosak. Éppen ezért nem tudjuk megismerni a magában való világot, mivel a megismerés folyamatában már olyanra formáljuk a világot, hogy fel tudjuk fogni. Ez nagyjából olyan, mint a táplálkozás (gyatra példa, tudom): ehetünk akármit, szelet kenyeret vagy csirkemáj rizottót, a sejtekhez már mindenképp csak a számukra hasznosítható nyersanyag jut el.