After a long bikeride i’m really tired. It’s not a problem (this time), because this is only a bodily exhaustion, up until now i could really enjoy mental activities such as reading, writing, chatting and such. Just as if i had a beer sometime in the afternoon, and i could still feel that nice relaxation. But it’s not so. Beer comes tomorrow.
I’ll be having fun with stuff like CSS and hexameter now.
Tetszik az a hangulat, az a stílus, amit például ez a kép is sugároz – mellesleg egy ideje ez a (szégyellem, Windows) hátterem. Mivel ebbe is beleszerettem (jól), a blog következő verziója (már ha valaha elkészül) három “gyári” sablonnal fog indulni. Ez a sötét, sárgás-barnás antikvitás megfogott. Délelőtt (délelőtt-e még, ha tizenegykor kezdem és fél kettőig folytatom) ezért is dolgoztam az említett sablon szépítésén – ennek kapcsán megtanultam a Photoshop brush-ok használatát is (beletelt egynéhány percbe).
Szegény konyhásnéniknek meg meg kell szokniuk, hogy a frissen ballagott végzősök változatlanul bejárnak a menzára kajálni – ingyen van, egyrészt (koldulunk, és adnak is, mert jóban vagyunk), másrészt “social event”, társasági esemény. Csak már lehet, hogy tanulással is kéne foglalkozni, nem csak élvezni a “fene nagy jódolgunkat”…
Ami “élvezés” számomra nagyjából a Harmonia Caelestis olvasásában és a bringázásban merül ki – bár ma megvettem a májusi Galaktikát, mert valamelyik hír-forrásomban egy érdekes témával kapcsolatban említették: szerelembe lehet-e esni egy mesterséges intelligenciával? (A válasz (egy válasz) ott van tényleg, bár a kisregénynek csak a záró része van ebben a számban, a korábbiak értelemszerűen korábbiakban.)
Ezredik bejegyzésünket olvashatták, köszönjük a figyelmet (tessék észrevenni a felséges többest – enyhe irónia: még az (szerénytelenség ezt írni?) esetleges gratulációk elől is a többes szám mögé bújok; szeretjük is a jelentős eseményeket, meg nem is: ha várok rá… az bizonytalan, ha átélem, igen, ha már átéltem, nem, mert tudom, hogy lehetett volna jobban is; nem szabad ennyi Esterházy-t olvasnom egyszerre (ma úgy 150 oldal ment le), nincs rám (láthatólag) jó hatással).
Es ist sehr merkwürdig, dass nach einer Flasche Tonik, einem Englischen Tee und einer Kakaoschnecke (?) habe ich bier-riechendes gerülpset. (Auch das wie lange es dauert diesen Eintrag zu schreiben.)
So boring. So limited. I feel like Szayel Apollo Granz when the poison started to take effect: my body can’t keep up with me. Nor can anything nearby. I know there are people out there who could—but that’s too far away to live like that. I’m bound.
Okay, this doesn’t make any sense. I’m off reading. Way too tired to write.
Élni kéne már. Ősszel ütöm a tizenkilencet, és nem elég. Olyan, mintha egy gallon benzinre gyufát dobnának oxigénszegény környezetben. Ma például össze-vissza zúztam az önbizalmam: ki akartam bringázni Salgóra, de a somosi lejtőn rájöttem, hogy ez most így nem fog menni. Elkeserítő. De legalább a váltóm normálisan működik már.
Amikor visszaértem (merthogy azért a határig kimentem) még egy órát elkaptam egy filmből, amiről nem is tudtam, hogy olyan jó, amilyen. A címe Tükörálarc (MirrorMask, 2005), és valami hihetetlen szürreális, és legalább annyira tetszik. Kár, hogy tévé, és nem vettem föl. Így utólag egy kicsit az Avalonra (Avalon, 2001) emlékeztet – na annak volt még egy félelmetes hangulata; most hogy így leírtam: meg kéne nézni azt is megint. Valamelyik nap – tegnap vagy tegnapelőtt – láttam egy másik szintén nagyon érdekes filmből egy részt: ő volt a Bizonyítás (Proof, 2005). Filmnézés is lesz a nyáron, azt hiszem (már csak meg kell találni őket neten, vagy föl kell venni tévéből).
ZsuKov has it right, and i won’t repeat. Especially because i’m continously sneezing—it’s not funny. Reason: i’ve been cycling (a 15 mile ride in an hour) and decided to wash my hair after. And i think the shampoo went into my nose and made the hairs inside also shiny and stuff—the problem is that it’s making me sneeze. Just as my hair (on the top of my head) makes me go crazy in the days after i wash it… Not funny, i said (at least don’t laugh).
Tegnap megnyitottam a bringás szezont. Igazából az első indítás még valamikor csütörtökön volt esedékes, amikor elvittem a bringámat, hogy a töklapos kerekeket felfújják nekem (igen, lusta vagyok fél órát pumpálni). Aztán tegnap meg ma nekiálltam és tekertem néhányat. Tegnap ki a Károlyiaknára és az Ipari Parkhoz, ami egy mindennapos táv (szokott volt lenni) nekem – most sem volt húzós, utána még elmentem görkorizni is egyet. Ma meg unokaöcsémmel kimentünk a maconkai víztározóhoz, ami visszafelé már sajnos egy cseppet nehéz volt neki, úgyhogy nem tudtuk tartani a 20 km/óra átlagot. Amúgy:
Károlyi-Ipari Park (nem pont ugyanaz az útvonal, de jobban nem tudtam megcsinálni):
Idő: 1:01; táv: 22,59 km; átlag (óra szerint): 22 km/óra; max. sebesség: 51,4 km/óra (Károlyiról lefelé)
Idő: 1:55; táv: 37,5 km; átlag (ezek alapján): 19,5 km/óra (hüpp); max. sebesség: 49,8 km/óra (a tó előtti lejtőn)
A váltóm pedig megőrjít. Ráadásul minden meg van lazulva a bringámon. Kéne szerezni egy normális kulcskészletet…
Not yet writing in Russian, but that time won’t be very far either. I’ve just read that phrase in an Ars Technica article, about a security flaw in GMail. That flaw is quite troublesome, because—as the article says—GMail is trusted by other e-mail providers, i guess because its invitation system: the e-mail that’s coming from GMail can’t be very bad. I don’t know the actual nature of that flaw, but it’s something about being able to send as many e-mails via GMail as they want, because a “minor” mistake in the SMTP servers allow anyone, who knows how to exploit that mistake send an unlimited amount of e-mail out to everyone. Since the 95% of total e-mail traffic is spam, this method is really dangerous, because it “bypasses both Google’s identity fraud protection mechanisms and the current 500-address limit on bulk e-mail”. OHNOES.
Ist so schön: der zarte Duft des Abends, der dunkelblaue Himmel und die schimmernden Sterne… die silberne Sichel des Mondes… Wie in einem Traum.
Mostanában meglepően sokhelyütt találkozom az Amorf Ördögök utóhatásaival. Sajnos már csak utóhatások, ugyanis – nagy bánatomra – tavaly feloszlottak (igaz, legalább adtak egy koncertfelvételt ajándékba). Anno a zenekart bátyámékon keresztül ismertem meg: sógornőm nagyon odavolt a zenéjükért, és mihelyt meghallottam a Molylepke Minibárról a Mikor megmozdult a Föld című dalt, már én is.
Ki is tartott. Igaz, nem voltam annyira oda meg vissza az Amorf zenéért, hogy koncertjeikre kijárjak, de mindig kellemes felüdülést jelentett meghallgani Egy rajzolt heroindíler balladáját. Mostanában meg mindenhol belefutok… Péterfy Bori így, Péterfy Bori úgy, írja Mefi, írja Athina, aztán rövid utánajárás után kiderül, hogy az Erik Sumo Band, amiért egy barátom oda meg vissza van, szintén egy volt Amorfos projektje. Mindenhol ott vannak! Nem is bánom.
Mindazonáltal Péterfy Bori új albuma annyira nem lett fényes, mint ahogy azt sokan mondják – szerintem. Az első két szám, a Hajolj bele a hajamba és a Vámpír el vannak találva nagyon, de amikor most délután végighallgattam blogolvasás közben az albumot, más nem is mászott a fülembe. A Vámpír viszont tényleg addiktív.
És szerencsére megtartották a jó szokásukat, hogy teljes számokat töltenek föl Last.fm-re. Köszönjük. (Már csak az Amorf kiadatlanokat kéne valahogy megszerezni, és teljes lenne az öröm.)
七大陸最高峰チャレンジCopyright © 2024, valeblog. Proudly powered by WordPress. Blackoot design by Iceable Themes.