Tegnap az egész azzal kezdődött, hogy reggel mennünk kellet a tankönyvekért, merthogy meglett a csoportbeosztás. Elsőre meglepődtem, hogy egy totál kezdő csoportba kerültem, de a harmadik óra körül (merthogy azzal a lendülettel órákat is tartottak) már úgy gondoltam, hogy jó lesz ez így, legfeljebb nem fogok belegebedni a nagy tanulásba (azért holnap nekiülök és megírom a házikat). Négy kezdő csoport van, egy nem annyira kezdő meg kettő, akik “pengék”. Ráadásul Robert, aki azért úgy-ahogy tud japánul a “nem annyira kezdő” csoportba került, szóval jó helyen vagyok. Aztán délután volt az egészségügyi vizsgálat is – szerencsémre vérvétel nélkül (eredetileg úgy volt, hogy az is lesz). Ezzel legrosszabb esetben is őszig megúsztam az ájulást (legalábbis Komatsu-sensei azt mondta, hogy esetleg októberben kell majd vérvétel, mert néhány egyetem kéri a felvételihez – bár hogy minek, azt el nem tudom képzelni). Viszont mire végeztem már nem álltam neki főzőcskézni a welcome party-ra, úgyhogy nem vittem semmit, de nem is hiányzott. Igazi multikultiparti volt, mindenféle jóval, kaja-pia-társaság, hajnalig. Volt alkohol is (gondolom hiszen a társaság nagy része úgyis húsz fölött van), ami egy szegény koreai lánynak nagyon nem kellett volna (aki mellesleg pofátlanul csinos és a csoporttársam), ráadásul egy japán lány kihívta rá a mentőket, amikor állva elaludt és összeesett… (Nem egy jó kezdet, meg kell hagyni.) Nekem szerencsére nem volt ilyen problémám (elég volt ez is). Reggelig beszélgettem mindenféle (olasz, spanyol, japán, magyar – bizony, találkoztam egy magyar lánnyal, akiről nem is tudtam, hogy itt van; nameg a szokásos bolgár-román bagázs) népekkel, aztán valamikor bedőltem az ágyba… Reggel korán felébredtem, zuhany, vissza az ágyba kettőig, amikor is elkerekeztem Musashisakai felé, ahol a Hanamasa nevű boltban végre találtam normális sajtot (a tippet az ausztrál lány adta). Onnan Chofuba mentem volna, koncertjegyet venni, de nem sikerült, mert sajnos itt az utak nem szép sakktáblásak, mint Chicagoban, úgyhogy Chofu helyett itthon lyukadtam ki – úgyhogy koncertjegy helyett csak narancslevet vettem. Azóta meg semmi, csak a szokásos kanji-tanulás.