De élvezetes, az kitalálni, hogy az adott emberrel milyen hangnemben, milyen udvariassági fokon kéne beszélni. Nem egyszerű… Ugyanakkor érdekes és figyelni kell nagyon, és persze rengeteg szót lehet így szerezni. Csak nem egyszerű. めっちゃ。 Ami meg nem nehéz, csak épp tisztességtelenül sok, az az iskolai tanulnivaló. Nagyon durván sok, de most még tartható, úgyhogy fölveszem a kesztyűt és könyékig beletúrok a zaftba. Közgázra jövő hétre egy legalább egy oldalas beadandó a japán választási rendszerről és az idei választásokról, csütörtökre vázlat a Magyarország egy nagy problémájáról szóló előadásról (aztán jövő hétre meg is kéne írni), vasárnapra tíz perces előadás a magyar egyházi életről és egyáltalán az életvitelről. Bájos. E mellett persze még tanulni kell matekot is (holnaptól integrálunk), plusz nyelvtan, meg kanjik, meg olvasásértésre is kéne házi (bár talán abból lett a legjobb a vizsgám), hallásértés is létezik… Meg gitárt is gyakorolni kell, mert koncert lesz, plusz pingpongra is járni kell, mert novemberben megyünk Oszakába. Ráadásként ahogy javítgatom a horgolótűvel a rasztáimat, rendszeresen kilyuggatom a bal mutatóujjam. Derűs. Nem tudom, hova raktam a Duracelleket, de már elemet kéne bennem cserélni.