Fáradt vagyok, nyűgös vagyok, elkövettem azt a hibát, hogy miután hazaértem, leültem a gép elé, úgyhogy elvileg már fél órája a zuhany alatt állok és mosom a hajam. Ma megvoltak az elvileg utolsó vizsgák, olvasásértés, ami nem volt vészes és hallásértés, amiben volt egy “fülelj jól kisfiam, tíz perces videóból a jegyzetbe csak azt a tíz másodpercet kell kijegyzetelned, amiben teljesen ismeretlen szavakat használva beszélnek egy teljesen idegen témáról, ráadásul gyorsan és motyogva” rész is, de túléljük. Végül is “csak” tizennyolc pont. Viszont a nyűgösségnek a fáradtságon kívül (amire még kitérek) az oka, hogy holnap megkapjuk a vizsgaeredményeket, és előre látom ahogy az orrom alá vágják, hogy megint megbuktam matekból. Nem tudom, miért van ez így, mert még mindig én magyarázom el azoknak a matekot, akik nem a fizikus-kémikusokat zargatják, értem is, tudom is, aztán meg integráld légy szíves egy olyan függvényt, hogy példa se volt rá az elmúlt fél évben, az nem gond. Az olyanokról nem is nyilatkozom, ahol nagyjából annyit tudsz, hogy kell kiolvasni. Jobb esetben. És akkor én vagyok biztos a hülye rosszdiák, amiért nem tudom megtanulni a két könyvet apróbetűstől, szóról szóra. Ha most mondanák, hogy megbuktam, ebben a hangulatban rávágnám, hogy akkor hagyjatok is békén vele jó lesz az. Nincs hangulatom még egyszer vagy egyáltalán szenvedni ezzel. Vagy ilyenekkel. A fáradtság amúgy egy jó és kiadós és két órás pingpongedzés eredménye, előtte Shibuyában voltunk, ezúttal Plamenával, vettem kávét, mert elfogyott (hüpp, finom volt) meg elvesztettem a Twilight-szüzességemet, megvettem. Japánul, persze. Az előszót el is olvastam már. Volt vagy másfél oldal… Tervezve van egy hajmosás, aminek időigényére tekintettel különösen gond, hogy még mindig itt püsztülök a gép előtt… Bár tudnék most úgy mosolyogni, vagy legalább vigyorogni, mint Grimmjow az alanti képen, de egy fél pillanatnyi mosolyvillantás is nehéz.