Tegnap délután próba előtt tíz perccel rámcsörgött egy haver, hogy beugrana hozzánk csak úgy meglepetésből, bár nekem már nem meglepetés, szori. Végül ide is ért, kiderült, hogy itt hagyja az ösztöndíjat és meg Ausztráliába egyetemre. Ebben az a vicces, hogy igen közeli viszonyban van azzal a csajjal az ösztöndíjunkról aki ugyanide jött egyetemre. Mentünk kajálni, aztán le a tópartra, a helyeket én mondtam, mert egyikőjük döntésképtelenebb, mint a másik. Tudok ott egy jó helyet, ahol nagyon szeretek tanulni. Közel is van, tóparton is van, csöndes is, nappal napfényes, éjjel sötét, nagyjából tökéletes. Hagytam nekik egy kis magányt, összehoztam egy gáz tóparti haikut, de mire visszaértem már kézenfogva üldögéltek (eddig szigorúan testvérként hivatkoztak egymásra…), úgyhogy inkább hazajöttem és eldőltem aludni. Én még a csajt nem láttam úgy ragyogni, ahogy ma…

A lényeg, hogy más ilyen boldogságának jó örülni, de már a magaménak örülnék inkább. Már nem nyugszok, a tűzijáték-szezonra kell egy társ.