Tegnap este lefekvés előtt (miután kivégeztem (stílusosan fogalmazva) a Saya no Uta egyik befejezését) még utoljára megnéztem, hogy merre van az orosz konzulátus Oszakában, mikor van ügyfélfogadás, mennyi idő odaérni és hogy találom meg. Ezek közül egyedül a vízum-ügyintézési idő volt kellemes meglepetés, ugyanis a konzulátus weboldalán délután kettőtől négyig van hirdetve.

Fölkeltem hát reggel kényelmesen, megreggeliztem, összekészültem, majd a suliban kinyomtattam a Cory Doctorowtól a FTW-t (CC licenc rulez), persze a nyomtató nagy okosan ellenkező irányba nyomtatta a lapok két oldalát úgyhogy forgatni kell, de ez legyen a legnagyobb baj.

Persze esett az eső, de nem volt vészes, és a bolyhos hajam jól védi a fejemet tőle.

A vonatúton végig a FTW-t olvastam, és teljesen eseménytelenül megérkeztem Oszakába. Ártatlan bárány arckifejezés fel, ismét a hivatalos ár tíz százalékáért utaztam, mindegy. A metrónál aztán már jelentkeztek az első jelek, hogy ez a nap nem lesz tökéletes. Valaki ugyanis pont akkor ugrott a vonat elé, amikor én utaztam volna. De még itt se fogtam különösebben gyanút, hiszen öt percet kellett csak várni, bár az már fura volt, hogy az információs hölgyike szerint majd még Senri-Chuotól buszoznom is kell majd, amiről nem volt addig szó…

Az is gyanús volt, hogy vajon miért nem lehet az automatából 320 jenes jegyet venni, amikor Senri-Chuoig pedig annyi lenne, de segond, amikor mentem kifelé a rutinos tárgyaló nyugalmával szóltam, hogy gáz van fiam, nem adtak jó jegyet, de ilyen nagyságrendben (10 yen) még kifizetem a különbözetet.

Aztán meg kellett volna találnom, hogy honnan indul a busz, de miután körbejártam a megállókat, és egyik útvonalon se volt jelölve az orosz konzulátus (naivan reméltem), mentem és megkérdeztem. Aztán még a sofőr vagy öt percig recsegett a rádión mire kiderült, hogy hol kéne leszállni, mert nyilván ilyen jelentéktelen intézményt bemondani se kell.

Odaértem azért sikeresen a helyszínre, megkérdeztem egy boltban, hogy vajon a konzulátus merre lesz, szerencsére csak egy utcányival volt arrébb.

Ahol viszont zárt kapuk fogadtak. Nézem a nyitvatartási táblát, oda van írva nagy betűkkel, hogy vízumügyek: 9:30-12:00. Hmm. A kapuőr felvetette, hogy megkérdezi rádión, nem lehetne-e azért elintézni, de aztán ezt rejtélyesen elfelejtette.

Látva, hogy reménytelen az ügy, bőszen káromkodva (nem létező) bajszom alatt mentem vissza, dühömben vettem egy zacskó olcsó csipszet, hogy betömjem valamivel a hasamat, aztán vissza ugyanazon az útvonalon. Aztán valahol valamit elnéztem, mert az a vonat, aminek elvileg kiemelt gyorsnak kellett volna lennie, személy volt, úgyhogy egy óra helyett több, mint másfelet zötyögtem. Sebaj, így legalább volt időm aludni is, miután a FTW-re már nem tudtam eléggé koncentrálni. Szerencsére a hikonei állomáson is valami részmunkaidős srác volt a kapunál.

Ezzel nagyjából vége a rossz sorozatnak, hazafelé beugrottam a suliba egy Noam Chomsky könyvért (japánul van csak persze) meg venni minimális kajafélét hogy péntekig kihúzzam, és vége is.

Persze a hajam még nem száradt meg.