Már az első hónapokban sem tetszett ez az anime üzlet. Nem mondom, hogy rühellném, de nem akarnám ezt csinálni még évekig. Nagyon nem jó, hogy éjszakába nyúlóan kell ott ülnöm a stúdióban, csak mert az animátorok akkor végeznek a határidős melókkal. Ráadásul ez a jövőben sem változna. A producerek és még az aktatologatók is félelmetes időket húznak le, gondolom az ő esetükben már félig megszokásból. Aztán furán néznek rám, amikor fel merem vetni, hogy ha végeztem már a feladataimmal, akkor feltétlen ott kell-e malmoznom még plusz három órát.
Egy barátom, akinek valamiért nagy meggyőződése, hogy én zseniális programozó vagyok (pedig) meghívott a céghez, ahol dolgozik. Az utolsó interjúkon is túljutottam a múlt héten, és a minap kaptam az értesítést, hogy akkor április elsejével kezdhetek. Én kértem, hogy akkor, mert nem akarnám az év végi prémiumomat kidobni az ablakon, ha nem muszáj, ráadásul a vízumom is márciussal jár le.
Van annyi kötelességtudatom, hogy a projekteket, amiken most dolgozok már végigcsinálom (ez is pont március környéke), aztán lelépek programozónak a belvárosba. Az egy dolog, hogy az új helyen nyolc óra egy műszak, nem tizenhat, de ráadásul szenior programozónak vettek fel, és rádupláztak a mostani fizetésemre. Kíváncsi vagyok, milyen lesz.
