Idén már alighanem a Yake-dake lesz az utolsó hegy, amit meg tudok mászni a japán Északi Alpokban. Amikor reggel megérkeztem a busszal Kamikochiba, a Hotaka már fehér volt…
A környéken már nagyon ősz volt. Pár héttel korábban a Norikurához elég volt a pólóra egy ing és az esőkabát, de itt már reggel fagyott, és a fák is egyre színesedtek.
Mihelyt vége lett az erdőnek, kezdődtek a láncos-létrás sziklafalak. A völgy túloldalán kiszúrtam egy zergepárt, de sajnos túl messze voltak, hogy lefényképezzem őket.
A Yake-dake a Kirishimához hasonlóan aktív, kénszagú, füstölő vulkán. Itt is a két csúcsból csak az egyikre lehet felmenni, a másik mérges gázok miatt le van zárva.
Út közben nagyon szép idő volt, az egész környéket nagyon jól be lehetett látni. Sajnos mire elhagytam az erdő vonalát, a Hotaka és a Yari (az északi Alpok legmagasabb csúcsai) már felhőkbe bújtak, de azon kívül minden tisztán látszott.
A hegycsúcs felé ismét végig sziklás terepen vezetett az út, de szerencsére nem okozott gondot. A csúcs maga viszont már felhők között volt, és ha minden igaz, a hegy első havazását (szállingózását) is megéltem.
Egy darabig lefelé is kisért még a hó majd az eső, de mire elértem az erdőt, elállt. Lent aztán lemostam magamról az izzadságot egy eldugott kis barlang-fürdőben, amit még legutóbb néztem ki.
