Éppen a Kasabian Club Foot című számát hallgatom (majd ha azt a részét is megírtam a blognak, ki fogom küldeni podcast formájában): sleeplessnessnek köszönhetem, hogy anno annak idején megismertem, viszont most már életem egyik legjobb estéjére, éjszakájára és bulijára emlékeztet: a legutóbbi vasárnapra. Átélném még néhányszor, apróbb finomításokkal.

Amikor ilyen hangulatom van, mint amilyen most, és ilyeneket írok, mint most, valahogy mindig egy anime jut eszembe, amit még abban a (sajnos nagyon hosszú) időszakban néztem meg, amikor nem ment a blog: ennek a címe pedig Haibane Renmei. Mély, lelkizős, gondolkozós, az élet értelmét keresős, és a megbocsátás lehetségességén töprengős remekmű. Ha elsőre nem tetszik valakinek, nézze addig, amíg fog, vagy… na ezt a vagyot inkább nem folytatnám, mert még megsértődne valaki, akire ráillik.

Most, ha már elkezdtem így az elmúlt időszak dolgain töprengeni, érdemes megemlíteni, hogy voltam filozófia OKTV-n végül is (talán emlékeztek, hogy írtam azokat az esszéket), de nem jutottam tovább. Nem tudom, írtam-e már erről, úgyhogy most nem fogok.

Hirtelen elfogyott az a nagy mondanivaló-tömegem, ráadásul még az egész magyar reformkor történetét is meg kell tanulnom holnapra, úgyhogy a többi majd a későbbi bejegyzések változatosságát fogja gyarapítani. Ámen.