Szombaton nagyjából semmit nem csináltam – kivéve, hogy megvettem a telefonomat. Elvileg. Legalábbis kifizettem. Ezzel viszont még közel sem volt lefutva a dolog… Viszont mivel semmi nem rémlik, hogy mi mást csináltam volna, gyanítom, hogy egész este kanjikat ismételgettem (elméletileg) és Facebook kvízekkel fárasztottam magam (gyakorlatilag). Vasárnap aztán nekiálltam, és. Reggel indítottam azzal, hogy szokásomhoz hűen elbringáztam a mitakai ICU templomba – a tapasztalatokról egyszer majd írok, amikor frissek lesznek (talán jövő héten?), most már nem tudnám jól összefoglalni. Amikor hazaértem, nekiálltam a hét nagy vállalkozásának, a halsütésnek. Édesanyám útmutatását követve sikerült nem elégetni (bár a műanyag tányért majdnem), megsütöttem kisebb-nagyobb erőfeszítések után (a két legnagyobb gondot a kiolvasztása (mivel a fagyasztóban tartottam, és csonttá volt fagyva, eltartott egy ideig, én meg ugye türelmetlen) és a “serpenyőben” a megfordítása volt) rizzsel megettem, és jó volt. A rizzsel kapcsolatban is kitapasztaltam már, hogy mennyi vizet kell adni a szokásos adag rizshez, hogy jó legyen, pont ahogy szeretem. Meg azt is felfedeztem, hogy a szójaszósz jó, citrommal meg különösen. Utána a romokat eltakarítani annyira már nem volt vicces… Bár a délután jól telt.