A huszadikkal ellentétben idén nem sajnáltam a szeszt se. Érthető is, hiszen ma nem volt, csak egy órám, és nem a vizsgaidőszak közepén vagyunk. Az egész azzal kezdődött, hogy ugyan nem sok reményt láttam rá, hogy bejön, azért küldtem egy smst a lányoknak, hogy nem csinálunk-e bulit. Kilenc körül jöttek (az sms öt körül ment), hogy de. Úgyhogy mentünk, én tartottam a szavamat és vettem egy üveg whiskey-t (kivételesen nem vodkázni akartam), aztán leültünk a koli közös helységébe beszélgetni. Rövidesen csatlakoztak még páran, kártyáztunk, beszélgettünk, és nagyjából ez az utolsó emlékem.
Dél körül ébredtem a telefonom zörgésére az összehányt ágyban, hogy ideje lenne megjelennem a mai klub-találkozón… Természetesen mozogni is alig tudtam, úgyhogy nem mentem. Helyette beültem a fürdőkádba, magamra nyitottam a forró vizet és úgy ültő helyemben elaludtam. Nagy nehezen azért sikerült eljutni japánra is, ahol maradjunk annyiban, hogy nem voltam túl aktív… Nameg félúton és óra után is várt a klotyó, ahol ismét görcsösen hánytam. Hazafelé vettem mosószert és egy kétliteres sportitalt, vízpótlás címszó alatt. Aztán ledőltem az ágyamra (ágynemű a mosógépben persze) és aludtam még három-négy órát. Most már életképesnek érzem magam, legalábbis már megéheztem és ez jó jel.