Most vacsora közben – szokásomtól eltérően ugyanis ma, bár vasárnap van, vacsoráztam – egy azóta feledésbe merült gondolatfolyam (milyen furcsa, hogy angolul ez train of thought, azaz “gondolatvonat”) során felbukkant egy kérdés, ami viszont nem tűnt el. Ez a kérdés pedig az volt: vajon valahol, odakint a világban, van valaki, aki olyan, mint én? Nem úgy értem, hogy elmehetne a hasonmásomnak, hanem hogy az érdeklődésünk szinte teljesen azonos. És igen, mint gondolom rájöttél már, ez egy olyan bejegyzés lesz, amiben rólam lesz szó, méghozzá szép hosszan, ahogy egy “tartalmas irománytól” el lehet várni. Remélem, tényleg tartalmas lesz.

Érdekes észrevenni, hogy miután nagyon erős fénybe nézel (vagy akár csak csukott szemmel vagy felé fordulva), a világ szinte szürkének tűnik. Persze ez nagyjából egy percig tart, aztán visszatérnek a színek, de akkor is érdekes. Például amikor nyáron süttetem a hasam a napon, mindig ez van…

Az imént orrfújás közben konkrétan (ezt a szót muszáj volt beleírnom) bepárásodott a szemem. Tizen-egynéhány évig szemüveges voltam, úgyhogy felismerem a párásodást, mielőtt valaki félremagyarázná. Ez azért durva.

Egy kicsit bosszantó hogy mihelyt hazaérek suliból hatványozottan inkább kezd el folyni az orrom és ingerkedni a torkom (köhögés, ugye). Átkozom az építkezéseket a rengeteg porral együtt.

A mai bevásárlás során mellesleg szert tettem egy csinos kis Trust hedszetre (dafke nem angolosan), bár most süket vagyok és a hangom is más, szerintem jól szól, és különösen praktikus lesz amerikában, mert kicsi és jó. Rendben, persze drótos, de ne legyünk már azért telhetetlenek. Ezenkívül ráapplikáltam a Sony fülesemhez kapott szivacs párnákat, ami ahhoz nem kell, erre viszont ráillik és kényelmesebbé is teszi.

Harmadik dolog, hogy kipróbáltam a mostanában oly sokat emlegetett tejes-mézes teát viszkivel (csak egy kiskanálnyival), és nagyon jót tett neki. Tényleg.