Itt virítok a gép előtt egy szál gatyában (okok később), a hajam a nyakam hűti, az egész emeleten az összes függöny behúzva, én meg netezek. Király =)

Ma reggel egy kicsivel korábban keltem a szokásosnál, mivel a suliba kellett mennem az évzáró programját szervezni. Maga a szervezés nem igazán élvezte hathatós tevékenységemet, meg úgy egyáltalán semmi – de behívtak a barátaim, hát mentem. Eszemre vall, hogy bringával. Na jó, az még talán nem, de az, hogy egy tonna Radiátor magazin (ugye a saját újságunk) és a Svejk egy példányával a hátizsákomben bringázok, már inkább.

Ráadásul, mivel kiderült, hogy nem ott lesz a megbeszélés, ahova eredetileg hívtak (ami mellesleg hegytető-körüli magasság), és tekerhettem a sulihoz, mi sem természetesebb, mint hogy mire odaértem, ronggyá izzadtam magam. Sebaj, a deó ott még kitartott. Megvolt a megbeszélés, pont délre végeztünk. Ha már úgyis le vagyok izzadva – gondoltam, – akkor már gyerünk, és tekerjük le a napi adagot – déli, ezer fokos, tűző napsütésben, szomjasan. De azért megcsináltam. Természetesen a hátizsákomat nem tettem volna le itthon vagy a nagymamámnál, nekem cipelnem kellett. Épp ezért, mire hazaértem szép vizes lettem, minden egyes pórusomból deciszámra párologhatott a víz. Úgyhogy irány a fürdő. Zuhany alatt hűsöltem egy ideig, és kivételesen hajat is mostam (azt különben utálom, mert utána napokig nem lehet vele mit kezdeni). Azóta itt villantok a gép előtt gatyában, vizes – de száradó – hajjal. Király.

Az ebédem meg menzás brassói volt. =)