Az internet a változatosság kedvéért ismét nem működik – ennyit a kedves UPC “állandó internetkapcsolat” szolgáltatásáról. Na igen, akkor hogy írom ezt a postot? Jegyzettömbbe =). Majd visszadátumozom.

A másik, amivel bosszant most a világ, az a 30 ezer fok, ami még itt a sötét szobában is uralkodik. Csak én nem emlékszek, vagy tavaly tényleg nem volt ilyen hihetetlen hőség már júniusban? Lényegtelen végül is, csak tűrhetetlen. Nagyon fárasztó ilyen meleg levegőt lélegezni, nem is beszélve arról, hogy izzadok, mint hat másik. Valszeg itthon fogok ülni és kódolok vagy olvasok vagy japánt tanulok (inkább ez utóbbi három =)), aztán majd úgy estefelé, amikor egy kicsit kultúráltabb lesz az időjárás, elmegyek kerekezni egyet.

Más. Emlékszik valaki a NFS Underground valamelyik részében (első vagy második) felhangzó, elég betegesen hangzó Riders on the Storm számra? Ha valaki még nem tudná, én az esetek többségében az összes zenémet (ami azért jó sok) berakom egy winamp playlistbe, és véletlenszerű sorrendben hallgatom. Így esett, hogy most is a Bad Religion News from the Front című száma után (ami Ichigo dala a Bleachben) egy Doors szám jött. Egyből felismertem, hogy ez ugyanaz a Riders on the Storm. Annyira élmény, amikor így teljesen véletlenül akadok rá egy szám eredeti verziójára – különösen, ha nem is tudtam, hogy feldolgozás. Igaz, a Doors-féle verzió vagy kétszer olyan hosszú, mint az NFSU-ban feltűnő darab.

Ja és ha valakinek megvan az Excel Saga, a Cowboy Bebop, a Bújj Bújj Szellem (Ghost Stories) vagy a Trigun összes része és még DVD írója is van, az küldjön nekem e-mailt! (Új címem valerauko [kukac] gmail [pont] com)

Na, mivel net nincs, meg már kedvem sincs itt ülni, megyek olvasni és/vagy japánt tanulni…