Ma ugyan nem csinálok semmit – mondanám, ha igaz lenne. E helyett viszont már megrajzoltam két eljövendő blog-kinézetet, álljon is itt az, amelyik nekem kevésbé jön be (a másikat nem mutogatom, mert egyrészt visszalépés, másrészt meg valószínűleg használni fogom, úgy meg nem lenne már érdekes).

Más. Tegnap a diáknapra a húszas évek stílusába kellett beöltöznünk, meg is volt, és így előkerült egy ezer éves barna zakó ami nekem nagyon megtetszett, rá is szoktam gyorsan, azóta máshova is abban járok, mert nem vékony, nem is döglesztően bolyhos meleg, a stílusa is tetszik meg minden.

Most viszont nincs módom sehova elhúzni, egész nap annyit voltam kint, amíg hazafuvaroztam nagymamámat, kedden ugyanis emelt töri témazáró lényegében az egész (nem csak magyar) középkorból, ami lássuk be, nem csekély mennyiség. Ráadásul a matektanár (szintén emelten) kitalálta, hogy akkor hétfőn ő is számonkéri a differenciálszámítást. Én meg ugye három matekot kihagytam, a szóbeli érettségik miatt. Köszi.