Ezt az irományt a holnapi irodalom órára produkáltam. Már vagy három hete meg kellett volna írnom, két másik társaságában, amik viszont még váratnak magukra. Ez mindenesetre megvan (reflektálás), még van egy műelemzés és egy gyakorlatiasabb dolog. Tessék.
Mindenki különböző, és mégis valamilyen, az embereknek valamelyest abszolút mérce szerint egyenrangú, mert ember. Viszont vannak olyanok, akik viselkedésükkel, tetteikkel valahogy kilógnak a sorból – ebből látszik, hogy az egyenrangúnak megvan az a követelménye, hogy ne üssön el túlságosan az átlagtól – és őket meg kell bélyegezni, mert a jól berendezkedett csorda fél azoktól, akik esetleg megbonthatják poshadt rendjét. Vannak, akik különbözőbbek, és vannak, akik egyenlőbbek. Ugye milyen abszurd? És mégis, csak ki kell néznünk a fejünkből, hogy élő, nagyon is élő példákat lássunk.
A stigma és az előítélet édestestvérek – a stigma jogos előítélet. Hiszen teljesen érthető, ha valaki nem bízik meg egy börtönviselt emberben, mert ugyan mit számít nekünk a megbánás és megbocsátás krisztusi szelleme? Találó: Krisztus, akinek sebei halála óta kísértik rejtélyesen az emberiséget. Nem csak szent embereken jelenik meg, akik valóban annyira közel kerültek a szentséghez, hogy az embernek nem való mennyei erő megsebzi őket, és persze hogy máshogy, mint amilyen sebeket az ember ütött az Isten Fián? Valamilyen isteni kiválasztást jelentenek talán? Az biztos, hogy megmozgatták az emberek fantáziáját, elég csak a bőséges filmfelhozatalra gondolni ilyen téren.
Aki valakit megbélyegez, csak azt az egyet felejti el, hogy az emberek igenis változhatnak, ahogy minden más a világban – hogy lehet egy ilyen elemi dolgot elfelejteni, amikor már Hérakleitosz kimondta, hogy a világban minden folyamatosan változik? A válasz: elvakultság, rajongás, egy veszélyes emberi bűn, talán társulhatna is nyolcadikként a bujaság, a kapzsiság, az irigység, a mohóság, a lustaság, a büszkeség és a düh mellé. Ha valakibe stigmát égetnek, ezzel csak valószínűbbé teszik, hogy valóban olyan is marad, amilyennek megbélyegezték: egy bűnözőnek egyértelműen jóval kevésbé lesz késztetése jó útra térni, ha már úgysem tudna semmi módon visszailleszkedni a társadalomba, akárhogy próbálkozna; az emberek mindig ferde szemmel néznének rá, bármit is tenne az érdekükben – talán ha feláldozza magát értük, talán akkor, ha már nincs az emberek szeme előtt az ocsmány jel, akkor hajlandóak lesznek észrevenni benne a jót. Már a második embert, Káint megbélyegezte az Úr, igaz, őt azért, hogy megvédje, nehogy meggyilkolja valaki – kicsit hasonlít ez az érinthetetlenek kasztjának helyzetéhez. Káin története számtalanszor felbukkan az irodalomban, például Vörösmarty Vén cigányában, de Ady és Móricz Zsigmond is írtak Káinról verset.
Az előítéletre sokkal egyszerűbb példát találni, mint a megbélyegzésre – pedig ez utóbbi sem megy ritkaságszámba, csak talán nem olyan feltűnő, nem tesznek ellene annyit, mint az előítélet ellen. Bár amilyen sikerrel az előítéleteket próbálják eltörölni, lehet, hogy felesleges is lenne megpróbálni a stigmák ellen tenni valamit. Minden élőlényt ősi ösztöne sarkallja a túlélésre, ez pedig védekezésként egy idő után előhívja az általánosítást. Ugye, milyen pejoratívan hangzik? Pedig csak a tanulásról van szó… Az előítélet utáni megbélyegzésnek, bár a nevét nem tudom, egy jó példája volt, amikor a zsidó holokauszt idején minden zsidóra sárga Dávid-csillagot ragasztottak, ezzel jelezve, kiket nem szabad kiengedni a gettóból, kiket nem kell annyiba se venni, mint az utolsó veszett kutyát. Nekem ugyan nincs erről személyes tapasztalatom, de nyilván nem véletlenül kapott Kertész Imre Nobel-díjat a Sorstalanságért, ami pont erről a jelenségre nyújt a kor szellemén keresztül betekintést.
Nehéz kérdés, hogy akkor most mi legyen a megkülönböztetéssel. Mindenkire nem tudunk egyformán tekinteni, ez tény – ki tud ugyanolyan szeretettel nézni az édesanyjára és az utcán dülöngélő részeg csőlakóra (Jézuson és a szenteken kívül)? Nem tudunk mindenkire különbözőképpen sem tekinteni: ahhoz mindenkit igazán meg kéne ismerni, ami halva született ötlet hatmilliárd ember esetében. Akkor tehát valahogy csoportosítani kell az embereket, és a szerint nézni rájuk. De mi szerint csoportosítsuk őket? Legyen nem szerinti csoportosítás, és akkor hímsoviniszták vagy feministák lennénk, vagy legyen valami külső jel szerinti csoportosítás, és akkor kapásból szemét emberek vagyunk, amiért észre merjük venni a másik megkülönböztető jeleit, esetleg a bőrszín, netalántán a vallás – akkor meg a rasszisták közé sorolnak minket. Pontosabban: rasszistának bélyegeznek.
