Ma délután fél ötig elmondhattam, hogy harminckét és fél órán át nem voltam itthon. Ez mondjuk így magában leírva nem bír semmiféle különleges hatással, azonban ha belegondolunk, hogy ez egy teljesen normális hétköznap, és hogy semmi ilyesmi nem volt különösebben betervezve, már egy kicsit furcsább lesz. Ugyanishogy.

Tegnap délután (nyolcadik órában) filozófia előadást tartottam a Bolyai Körön, ami a visszajelzésekből itélve jól sikerült, legalábbis a résztvevőknek tetszett – ez meg ugye a lényeg. Egy kis időugrás valamikor pár nappal ezelőttre: drágajóbarátommal valahogy szóbakerült egy olyan alkalom, amikor csak úgy teljesen spontán vettünk egy vodkalikőrt és a hegyoldalban az üveg aljára néztünk. Az emlékek hatására úgy döntöttünk, hogy az (interaktív) előadásom után megismételjük ezt, ami meg is történt. Aztán miután a barackos elfogyott, elugrottunk a kínaiba valami üdítő kaját szerezni, ami szintén megtörtént. Azonban ekkor drágajóbarátom a barátnőjével el kellett hogy rohanjanak a buszhoz (amit mellesleg lekéstek).

Úgyhogy kettesben lettünk Vele, és volt fél óra amíg ment a busz. Aztán végül is szó szót követett, és az lett a vége, hogy indulás előtt öt perccel felhívtam anyukámat, hogy “khm, khm, nagy gond lenne-e ha nem aludnék otthon”. Persze az anyai szemben ez már a “nagy gond” kategóriája, de ezen most túlléptem, így piszok jó estém (esténk) lett.

Aztán most pénteken sem igazán fogok itthon aludni, mert egy jó barátomnak (aki nem azonos a fent említett drágajóbarátommal) most lesz a szülinapi bulija, ami nagyon ütősnek ígérkezik. Másnap pedig Pestre megyünk (szintén Vele), egyrészt az ELTE nyílt napjára, mellesleg korizni – meg ahogy hozza a sors. Nagyon jó lesz!