Hosszú volt ez a péntek-szombat. Pénteken – amiről már írtam korábban – egy barátom szülinapi bulijában voltunk, ami elég… ellentmondásosra sikeredett, hogy finoman fejezzem ki magam. Eszemben sincs azt mondani, hogy nem éreztem jól magam, de mondjuk ez tartott úgy éjfélig. A lényeg, hogy a buli “nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”.

Egy feles egy barátom bivalyerős házipáleszéből biztosította ugyan, hogy éjfélig nagyon jól érezzem magam, csak egyedül már nem volt olyan poén semmi. Eredetileg úgy volt, hogy vagy száz emberrel hajnalig megy a buli majd, sörrel-borral folyó Kánaán lesz és végig zene megállás nélül – végül lett negyven ember legkésőbb egyig, az italok sem éppen abban a végletesen olcsó árkategóriában mozogtak, ahogy az be volt harangozva, bár mondjuk valamilyen zene mindig volt (itt most nem műfajra, hanem szórakoztatóságra és minőségre gondolva). Én kellemeset pörögtem, tehát pogózgattam, általában magamban, kivéve ha volt más is – amikor volt más, annak a nyomait most is magamon viselem. A bal karom nagyon sajog, szintén bal oldalt a felső szemfogamat is valaki igencsak megbántotta, meg persze a nyakam. Aztán amikor már elült a buli és maradtunk úgy tízen, akkor jött a feketeleves (bár akkor nem volt fekete): a szülinapos ugyanis elhúzott mint a miskolci gyors, de a vízipipáját otthagyta, amire le is csaptunk. Emiatt reggelre ott tartottam, hogy menni és beszélni alig tudtam, és félpillanatonként elaludtam.

Egész szombaton végletesen álmos voltam, fáradt, de attól jól éreztem magam (nem fizikailag, mert úgy nem igazán). Reggelről hazajöttünk zuhanyozni, ami előtt én még vagy négyszer elaludtam, aztán irány Pest a hatnegyvenessel. Kilenckor már ott ültünk az ELTE BTK udvarán és pizzát majszoltunk – igen, nem másnapos voltam (ahhoz messze nem folyt elég víz le a Dunán), hanem kész. Tízkor kezdődött a program, aminek csak a végére sikerült szerezni olyan eligazító paksamétát, de segond. Abban a két órában, amíg a fő előadóban hallgattuk a fejesek eligazítását, legalább hatszor elaludtam (igen, ismét), ami mindhárom előadóra legalább kettőt jelent… Aztán még meghallgattam a japán szakos előadást is, amin sikerült ébren maradnom, ahhoz elég érdekes volt.

Majd irány a koripálya. Nagyon jó volt, hogy kettőre pont odaértünk – zárásra. Na segond, elindultunk az Andrássy-n, hogy mi majd sétálunk, amiből az lett, hogy az első busz elvitt minket az Oktogonra, ahol végül is kajáltunk egy nagyot (rég ettem annyit, de nagyon-nagyon jól esett, akármilyen “fujjamerikaigyorskaja” is volt). Aztán négytől koriztunk jó sokat, ami egyszerűen nagyszerű volt, azon a hatalmas pályán nagyon nagy élmény száguldozni. Majd buszhaza.

A hatos busz nem volt, úgyhogy a bátony-ózdival jöttünk el. Hetes sem volt, úgyhogy a nyolcötvenes vonatig filmet néztünk (Haggyállógva Vászka, nagyon alternatív), azzal hazaértem úgy tízre, tizenegykor meg – beszámolók és egy kiló gyümölcs befalása után – úgy dőltem el, mint akit fejbevágtak. Ma meg rájöttem, hogy megnáthásodtam valamikor…