El kellett rohannom könyvesboltba. Ebben van néhány érdekes elem, ha így elsőre nem is látszik. Egyrészt: ez az elhatározás délután öt órakor született. Másrészt: négyjegyű függvénytáblázatra vadásztam. Harmadrészt: hatalmas, sötétszürke hasú esőfelhők kúsztak elő, pont a város irányából. Negyedrészt: nem volt itthon a kocsi, így az előző pont nagyon is valós veszélyt jelentett.

Összegzés: sikertelen. Ugyan mint a villám felszereltem magam a görkorimmal, és el is döngettem a városba (egy puhanás odafelé: egy kereszteződésnél sajnos pont jött autó, és a megállás még nem annyira megy), viszont ott hiába jártam körbe az összes könyvesboltot, sehol nem volt már függvénytábla. Áldja meg az Isten, Dr. Kevorkian! Minek ilyenkor jut eszembe?

Teljesen véletlenül, őszintén szólva. A drágaságommal beszélgettünk a holnapról, így valahogy szóbakerült a statisztika. Ugyan ki tudja a szórás és hasonló elvetemült fogalmak képletét? Persze, benne van a függvénytáblában – vagy mégse? Az újban, persze, de nekem régi van, abban meg ugyan minek is lenne. Hat éve nem létezett statisztika. Vagy lehet, hogy csak a képletek voltak megjegyezhetőbbek. Minden esetre így most a két mentőöv: megkeresem a füzetemben (van néhány, szóval ez el fog tartani egy darabig) és megtanulom, valamint holnap elkunyerálom a központit (elvileg ugyanis kell biztosítaniuk függvénytáblázatot, én legalábbis valami ilyesmit hallottam).

De legalább hazafelé is elvágódtam egyszer: a nagy rohanásban két utcalap közé a résbe beakadt a balosom, aminek egy nagyon elegáns piruett végén kevésbé elegáns seggreesés (jajjbocsánat, csúnyátmondtam) lett az eredménye. Ráadásul a szomszéd néni előtt. Hüpp. (De legalább nem áztam meg.)