Rájöttem, hogy ha délelőtt (mint ma) olvasom a Harmonia Caelestist, abból semmi jó nem fog kisülni, különösen, ha a könyvtárban: elálmosít. Mondjuk még így is csak az átlagos (hajdanvolt iskolanapi) délutáni kóma mélységébe kerültem, de nem hiányzik ez most. A furcsa, hogyha (testileg) hulla fáradtan este ülök neki, akkor kellemesen még föl is pörget, ilyenkor meg úgy elfáraszt, mint máskor az, ha nyolc dögunalmas óra után még beültem a könyvtárba japánozni… Akkor voltam úgy, hogy kétbetűnként elaludtam (majdnem). Egyébként elkezdtem komolyabban dolgozni egy regényen – aztán ki tudja, lesz-e belőle valami. Már vagy háromba belekezdtem, igaz az még a “naiv ifjúság” idején volt, és minden tervezés nélkül spontán próbáltam meg nekifogni – tíz (gépelt) oldalnál természetesen nem jutottam sokkal tovább. Na majd most. Kreativitás-túltengésben szenvedek, amikor tanulnom kéne inkább. Kellemetlen (nem).