“Befele csíp, kifele nem jó. Hadd szóljon. Akkor girosz lesz picsá… pitában? Kifizettedemár?” Nagyjából ezek voltak a mai giroszozásnál a kiszolgáló személyzet (testes – enyhén Torgyán-rezemblens (szigorúan magyar szavakkal) – és – mint a mellékelt szöveg mutatja – nagyon poén görög úr) leggyakoribb kifejezései. Merthogy ma giroszozni voltunk, úgy plörk-csoportosan. Kisebb akadályok elhárítása után (“nem találtuk” a helyet, majd miután megtaláltuk, elkergettek mondván teltház – és ráadásul milyen udvarias a mai ifjúság! amint arra egy nálam max öt-hat évvel “vénebb” csaj rámutatott, amikor majdnem nekem jött az ajtóban) végül azért mindenkinek jutott girosz, vagy amit csak akart. Jó volt, hiányzott már egy ilyen összetalálkozósdi. A folytatás agresszív sirám, nincs köze a giroszhoz.

Szóval. Elég fárasztó népek is vannak ám a koliban. És ők vannak többen. Normális emberből… akikkel alkalomadtán még össze is találkozok… talán ha öt-hat van. Ez arányaiban piszok kevés. Főleg hogy a maradékkal így sokkal többet találkozok és épp ezért sokkal irritálóbb. Mint mondjuk a szobatársam, aki ugyan most is (mint általában) a leptopja előtt kockul (kivételesen – ha jól látom – Prison Breaket néz, nem csetel), de. Az imént zenét hallgattam (Anathema, csöndes zene), úgy, hogy rajta fejhallgató volt. Hamarost azt vettem észre, hogy úgy bömböl a fejhallgatójába valami, hogy én alig hallom a laptop gyengécske hangszóróinak nyöszörgését. (Még mindig nincs normális fejhallgatóm.) Kipróbáltam, hogy a headsetet dugom be, és elnémítom a hangszórókat, hát nem lement nála is a hangerő? Ne mondd nekem, hogy egy csöndben szóló atmoszferikus rockzene ennyire áthallatszott egy nagy, nyílt fejhallgatón. Meg aztán egyik nap itt ültem a szobában, ahogy telefonált (hallhatóan az anyjával), és olyan modorban beszélt vele (is), hogy már én másztam tőle falra. (Egy alsóbb szinten lakó jófej lánnyal, aki valamiért gyakran látogatja, meg úgy egyáltalán mindenkivel ezt a stílust használja.)

A másik meg azok, akik nem hajlandóak visszaköszönni se, ha megpróbálok bekapcsolódni a beszélgetésükbe egy félmondatos válasszal kizárnak, és ha leülök mellé reggelizni, a lekváros kenyér erejéig már átvonul a konyha túlfelébe. És akkor ismerd meg őket, építs barátságokat, satöbbi. Kösz. És még én érzem magam antiszociálisnak, mert a gépnél ülök, ha “itthon” vagyok.

De amúgy nem rossz itt lakni, csak néha az ilyen emberek kicsapják a biztosítékot. Úgy, hogy beleállítanám őket egy kád vízbe, amibe véletlenül beleesett az a biztosíték, vezetékestül.

Ez most piszokmód kikívánkozott, és lett volna durvább is.