Vasárnap vasárnap volt, hétfőn nem volt net a koliban, én most itt. Sok minden történt ezekben a napokban (vagy nem), mint általában amikor nem tudok blogolni. Vasárnap persze voltak kezem ügyében nagyon jó idézetek, amiket persze még azzal a lendülettel el is felejtettem. Ahogy majdnem elfelejtettem azt a podcast-kezdeményt, aminek az ötlete valamikor ma reggel született meg, amikor a Muvo elkezdte játszani a Vocari Dei-t a Pain of Salvation-től. Van egy sanda gyanúm, hogy sokaknak nem fog tetszeni, de még úgyis sok idő, amíg megszületik – ráadásul még csak két szám van benne, úgyhogy még nőnie is van hová.

ね～　秒速五センチなんだって。

え？何？

桜の花の落ちるスピード、秒速五センチメートル。

Vasárnap este megnéztem a 5 Centimeters per Second című filmet. Ai anno furcsán nézett rám, hogy miért pont ezt… Én meg közben/utána pár pillanat erejéig gondolatban fogtam a fejem, hogy miért pont most. De sebaj. Nagyon szép szerelmes film. Olyan nagyon szomorú fajta. Azon meg se lepődtem, hogy itt-ott mintha az én életemből lopkodtak volna bele – bár gondolom ezzel mindenki más is így lett volna. Nagyon jó volt… olyan, ami megérdemelné, hogy többször is megnézzem. Csak óvatosan kell bánni vele. Nehogy túladagoljam, vagy rosszkor jöjjön a dózis. Mint mondjuk most. Így veszélyes. Nagyon mély szomorú-szerelmes hangulatot tud kelteni.